A trafikrendszer hosszú távú működőképességének biztosításával indokolta Lázár János, hogy cigarettán és szerencsejáték-termékeken kívül más árucikkeket is lehessen forgalmazni a nemzeti dohányboltokban. A parlament a nap folyamán szavaz a trafikok termékkörének kibővítéséről. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a magyar kormány tiltakozni fog, ha az Európai Unió liberalizálja a dohánytermékek nemzetközi internetes értékesítését.
Lázár János elmondta, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetője, Gyulay Zsolt kereste meg a kormányt azzal a kéréssel, hogy bővítsék a nemzeti dohányboltokban forgalmazható termékek körét, mert több szakmabeli szervezet is jelezte, ha a trafikok csak dohányárut és hozzá kapcsolódó kiegészítőket árulhatnak, abból nehezen tudják majd fenntartani magukat. "Miközben az előterjesztők mindig hangsúlyozták, nem busás jövedelmezőségű üzlet a trafik, természetesen fontos minden megoldásra nyitottnak lenni azért, hogy a trafikrendszer hosszú távon is működőképes legyen" - hangsúlyozta az államtitkár.
Így a dohányboltok - a már korábban elfogadott szerencsejáték-termékek mellett - szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnak, és akár már májusban megkezdhetik működésüket.
A Miniszterelnökség vezetője kifejtette: a kormánytöbbség eredeti elképzelése az volt, hogy modernebb formában újjáélessze a korábban élő és virágzó trafikhálózatot. A legfontosabb cél - folytatta -, hogy a fiatalkorúak ne juthassanak cigarettához, és mivel az eddigi tapasztalatok szerint a forgalmasabb bevásárlóközpontokban vagy benzinkutakon könnyebben vásárolhattak dohányterméket a 18 éven aluliak, "nem cél, és különösen nem öröm, ha a trafikok ilyen helyen nyitnának meg". "Az más kérdés persze, hogy hol lehet trafikot nyitni: mindenhol, ahol a törvény ezt megengedi" - tette hozzá.
A kabinet emellett szeretné azt is, ha a trafikrendszer új állásokat teremtene, ha a pályázók egyértelművé tennék, nekik is fontos cél a nemzeti ipar és kereskedelem fejlődése, valamint a hazai munkahelyek megtartása - mondta Lázár János, aki reméli, lesznek olyan pályázók, akik vállalják, hogy polcaikon többségében Magyarországon gyártott - részben nemzetközi cég, részben magyar tulajdonú vállalat által előállított - termékeket akarnak forgalmazni.
Arra a felvetésre, hogy a trafikosok egy része a termékkörbővítésen túl a dohánytermékek árrésének emelését is szeretné elérni, az államtitkár azt válaszolta: ő sem gondolja, hogy az árucikkek körének szélesítése mindenre gyógyír lehet, az azonban biztos, hogy egyes trafikosoknak az új termékek forgalmazása valódi lehetőség lesz a bolt fenntartására.
A dohánytermékek kötelező árréséről szólva közölte: a jogszabállyal főként a fiatalok hatékonyabb védelme volt a céljuk, és így eredetileg nem szándékoztak beavatkozni a dohánygyártók és a kiskereskedők közötti szerződéses viszonyokba. A kormány azt remélte - magyarázta -, hogy a piac megoldja ezt a kérdést is, hiszen több gyártó már előre jelezte: hajlandó lesz több árrést biztosítani a kiskereskedőknek.
"De tény az is, a kormányzatnak megvannak a jogi eszközei arra, hogy előírja a minimális kiskereskedelmi árrést" - hívta fel a figyelmet, példaként említve, hogy Olaszországban, Franciaországban kötelezően 10 százalékos, Spanyolországban 8,5, Ausztriában pedig csaknem 13 százalékos árrést írtak elő. Azaz "ha a dohánylobbi a kiskereskedőknek adott alacsony árréshez való görcsös ragaszkodással reméli ellehetetleníteni a trafikrendszert, akkor ki kell ábrándítanom őket: ennél jóval nehezebb feladattal is megküzdöttünk már" - mondta a politikus.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Lázár János megjegyezte azt is, hogy az Európai Unió "nem talált igazi fogást" a trafiktörvényen, "inkább a nemzetközi dohánycégek lobbiját éreztük az ellenkezés mögött". Egyébként ez a "hercehurca" is tanulságos volt, mert rávilágított, hogy "nem feltétlenül kell készpénznek venni mindent, amivel Brüsszelből fenyegetnek minket" - fogalmazott.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár kitért arra a hírre is, amely szerint egy európai bizottsági javaslat a mentolos, valamint a vékony, úgynevezett slim cigaretták betiltását irányozza elő, és ezzel kapcsolatban azt mondta: a magyar kormány mind egészségügyi szempontokat, mind a hazai ipar érdekeit figyelembe véve fogja kialakítani álláspontját az ügyben. Az azonban biztos, hogy minden olyan egészségpolitikai intézkedést támogatni fog, amely nem diszkriminatív, azaz nemcsak a kisebb - például hazai - szereplők ellen irányul, hanem a szektor egészét sújtja - emelte ki.
Jelezte egyúttal, nem tartja elfogadhatónak, hogy az EU túlzott mértékben avatkozzon be a tagállamok dohányzás elleni küzdelemre vonatkozó elképzeléseibe, márpedig az új brüsszeli irányelv elképzeléseinek egy része nagyon következetlen, hiszen liberalizálná például a dohánytermékek nemzetközi internetes értékesítését, amely akár azzal is járhat, hogy Magyarországon a fiatalok - a kabinet minden igyekezete ellenére - az internetes kereskedelemmel kerülik meg a most bevezetett szigorú szabályokat.
Ezt Magyarország nem hagyhatja, ezért a kormányzat átgondolja - Magyarország történetében először - egy úgynevezett indokolt vélemény megfogalmazását az unió elképzelésével szemben - mondta Lázár János, aki szavait azzal zárta: "megfontolandó, hogy akár ebben, akár más ügyben Magyarország többet hallassa a hangját, mert úgy tűnik, más tagállamok a nemzeti érdekek erősebb érvényesítésének eszközeit jobban kihasználták eddig, mint mi".

Árstopra sincs szükség, brutál árcsökkentés van a boltokban: itt az olcsósított élelmiszerek listája
Miközben az inflációról szóló hírek rendre az árak emelkedéséről szólnak, akadnak azért olyan termékek is, amelyeknek az ára csökkent az elmúlt egy évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


