15 °C Budapest

9 millió forint állami pénzhez juthatsz egy jó ötlettel: bőven van még a keretből

2017. november 30. 12:00

Magyarország nem tartozik Európa leginnovatívabb országai közé, ezért is indították el azt a programot, mely támogatja a kezdő vállalkozásokat. Start-up központtal bővül Budapest, és bár az innováció elsősorban a vállalatoknál kell, hogy megtörténjen, azért jelentős állami forrást is biztosítanak a területen - hangzott el a V4 Start-up Innovation Tour (Visegrádi Négyek Innovációs Turné, V4SIT) budapesti állomásának nyitó panelbeszélgetésén csütörtök reggel. A budapesti rendezvény november 30. és december 2. között kerül megrendezésre a Várkert Bazárban, miután a Visegrádi Négyek magyar elnökségének égisze alatt hasonló rendezvényeket tartottak már Prágában, Pozsonyban és Varsóban is.

Abban a mítoszban nem nagyon hiszek, hogy mi sokkal kreatívabbak lennénk, mint mások, de a történelmi kényszerek úgy hozták, hogy úgy tűnik: sikeres megoldásokat találtunk nehéz helyzetekben

- mondta el Pálinkás József a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, arra a moderátori kérdésére, hogy igaz-e az a mantra, mely szerint a magyar nép a többi nemzethez képest kiemelkedően tehetséges és kreatív lenne.

Az innováció területén zajló szerepvállalással kapcsolatban, az innovációs hivatali elnök megjegyezte, hogy a Szilícium-völgyben sem lát óriási állami szerepvállalást, így világossá kell tenni, hogy az innováció elsősorban a vállalatok feladata. Mindemellett Magyarországon rendelkezésre állnak kormányzati források a területen. A legnagyobb kihívást nem is az elérhető források, hanem a vállalkozói attitűd hiánya jelenti. 

Magyarországon ugyanis kevésbé jellemző az a hozzáállás, hogy valamit egy vállalkozó létre akarjon hozni, és ne csak egy megszerzett állami forrásból akarjon ellenni egy ideig

- mondta el az elnök.

A fejlesztési banki koncepciónak része, hogy olyan kockázatokat is vállalunk, melyet egy kereskedelmi bank nem

- mondta el a beszélgetésen Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója arra a kérdésre, hogy mi a szerepe az MFB-nek a start-up ökoszisztémában. 

A fejlesztési bank elnökének elmondása alapján 350-360 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a jelenlegi EU-s költségvetési ciklusban innovációra. Ebből 80 milliárd forint hiteljellegű termék nulla százalékos kamattal, egy másik 80 milliárd pedig félig hitel és félig támogatás, melynek a hitelrészéért évi két százalékot kell fizetni. Ezek a termékek MFB Pontokon igényelhetőek, melyek a fejlesztési bank kereskedelmi banki partnereinél találhatóak, a bankfiókokban. A 180 milliárdos keretből eddig 47 milliárd forintnyi jóváhagyás történt, így még bőven van rendelkezésre álló pénz

A hiteleken túl, jelentős EU-s forrásokat lehet felhasználni kockázati tőke finanszírozására is. Ezek olyan típusú befektetések, melyek óriási kockázattal járnak, de ha bejönnek, akkor jelentős haszonnal kecsegtetnek.

Az MFB-hez tartozik a Hiventures befektetési alap, amely 57 milliárd forintnyi kockázati tőkét kezel, ebből 4 milliárd forintot helyeztek már ki, és 10 milliárd forintra van már döntés

- tette hozzá Bernáth Tamás.

Alapvetően három kategóriára osztják a start-upokat a Hiventures-nél Kisgergely Kornél, a befektetési alap vezérigazgatója szerint. A legkoraibb, inkubációs fázisban 10 milliárd forintot kívánnak kihelyezni a következő időszakban, több mint ezer céghez, vállalatonként 9 millió forintos támogatással. Erre akkor lehet pályázni, amikor már az üzleti ötlet megvan, és egy csapat is felállt, aki megvalósítaná azt. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A start-upok szempontjából már az első szakaszban is fontos a nemzetközi terjeszkedésről való gondolkodás, hisz a kockázati tőkealap-kezelők profitelvárása magas, melyet kizárólag a magyar piacon nem lehet teljesíteni - mondta el Kisgergely Kornél.

A második finanszírozási szakaszban 15-50 millió forint kerül kihelyezésre, itt már meg kell, hogy történjen az első piaci validáció. A harmadik szakaszban pedig 150-500 millió forint kerül befektetésre, ekkor viszont már egyértelműen a nemzetközi terjeszkedés a cél.

Fontos, hogy ez az állami támogatás a cégek által később visszatérítendő, azért cserébe a Hiventures (tehát végülis az állam) részesedést szerez a vállalkozásokban. Eddig 900 jelentkezést regisztráltak a februári indulás óta és 100 esetben volt pozitív döntés.

Azt egyébként erősen korlátozzák, hogy mekkora fizetést vehetnek fel a start-upok alapítói, ezzel is azt motiválva, hogy a cég értékét növeljék, és később közösen, az MFB-s céggel együtt értékesítsék tulajdonrészüket, és csak ekkor juthassanak jelentősebb pénzhez.

A finanszírozási nehézségeken túl, még egy problémát azonosított állami oldalról a Hiventures, ez pedig a vállalkozói attitűd hiánya, melyet Pálinkás József is említett. Ezt egy start-up központtal próbálják majd orvosolni, melyet a Millenáris Parkban hoznak létre, és minden, a star-upokkal kapcsolatos szereplőt várnak majd oda, a cégektől kezdve, a befektetőkig.

Bernáth Tamás, az MFB vezetője azt is elmondta, hogy a Hiventures-ön túl is gondolkodik az MFB a kockázati tőkebefektetésben: már megjelent a felhívás, hogy más alapokat is kiválasztana az bank, hogy további szereplőket vonjanak be a rendszerbe. Ebben az esetben 75 milliárd forint forrás áll majd rendelkezésre.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm