A Lufthansa Csoport tavaly 131,3 millió utast szállított, ami 7 százalékos növekedés 2023-hoz viszonyítva.

Lakatos István nem kicsiben játszott: a jó üzletért megduplázta a befektetést az RTL Cápája
Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor 8. évada, és mint ahogy az előző részekben is láthattuk, a műsor új Cápákkal bővült. Az új szereplők közül Tóth Ildikó, Csillag Péter és Lotfi Farbod már interjút is adtak a Pénzcentrumnak. A negyedik epizódban 4 vállalkozást ismerhettünk meg: alábbi összefoglalóban bemutatjuk a legizgalmasabb részeket.
Dr. Turi Glória és Turi Szabolcs anya-fia páros az ételintoleranciával, allergiával élők életét könnyítenék meg. Nyers vegán ételeket készítenek a mindennapokra, mindenmentesen, még csak tartósítószer, szója sincs bennük. Saját 300 négyzetméteres üzemük van, és már két országos bolthálózatban bent vannak, ahogy két biobolt hálózatban és az online kereskedelemben is. A tavalyi árbevételük 100 millió forint volt. Gyártás- és csomagolástechnikájuk fejlesztésére kértek befektetést: 30 millió forintot 20 százalékért.
Mint a beszélgetésből kiderült, 2023-ban 15 millió forint nyereséget hozott a vállalkozás, amit vissza is forgattak, 2024-ben nagyjából 10 millió forintot. 3 év múlva már egymilliárd forintos forgalmat szeretnének elérni, amihez gépesítésre van szükség, hiszen jelenleg nem tudják kielégíteni a piaci igényeket.

A Cápákat meggyőzte a kóstoló, de a cégértéket kifogásolták, szerintük nem ér annyit, mint ahová beárazták. Bojinka Miklós ismeri és fogyasztja is a termékeket, tett is egy ajánlatot: 15 millió forint 15 százalékért, és Orbók Ilona is beszállt mellé ugyanennyi pénzzel, azzal a feltétellel, hogy osztalékelsőbbséget kapnak, mivel a cégérték szerintük lejjebb van, mint amit a vállalkozók beárazták – meg is egyeztek ebben.
Teljesítmény nélkül nincs befektetés
Fazekas Máté a vendéglátás megreformálására vállalkozott, önkiszolgáló sörcsaprendszert fejlesztett, majd prototípust gyártott, elmondása szerint tesztelte és validálta a piacot és fejlesztett egy szoftvert is hozzá. A gép lényege, hogy mindenki maga választhatja ki, mit szeretne inni, fizet és már csapolhatja is magának a sört – mindezt akár 45 másodperc alatt. A fesztiválok után a vendéglátóhelyeken is szívesen megjelennének a találmánnyal.
90 millió forintot kért 15 százalékért cserébe, amit gépek gyártására és a nemzetközi piacralépésre fordítanának.

Kiderült, hogy egy gép előállítása 2 millió forintba kerül, és egy év alatt hozza vissza az árát, a bérleti díja pedig 200 ezer forint – így havonta egy fél alkalmazott árából megvan ez az automata sörcsap.
Máté elmondta, piacra addig nem szeretne lépni, amíg nem tud több géppel egyszerre megjelenni, hiszen fél attól, hogy ellopják az ötletét. Mivel a cég még nem működik, Miklós azonnal kiszállt, sőt szerinte
ez az egész egy átverés.
A többi Cápa sem látta, hogy ez működhet, gazdasági teljesítmény még nem volt, nem tartották korrektnek az ajánlatot
Mr. és Mrs. Képregény
Molnár István és Molnár Mónika a képregénybizniszben utaznak és minden vágyuk, hogy üzletet nyissanak, ahol kereskedhetnek a saját termékeikkel. Ehhez kértek 3 millió forintos befektetést 10 százalékért cserébe.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Cápák nagyra értékelték István elhivatottságát és Mónika maximális támogatását, de úgy látták, ez a pénz egyrész ott van már a készletükben, másrészt túl pici ez az üzlet ahhoz, hogy ők ebbe beszálljanak. Ugyanakkor Balogh Levente elismerte, hogy a képregény egy baromi nagy üzlet, és érdemes lenne foglalkozni vele.

Lakatos István nem viccelt
Jakab Ádámot, Nemes Dánielt és Gilányi Milánt a fiatal internethasználóknak nem kell bemutatni, 140 ezer követőjük van a különböző platformokon. Saját brandet hoztak létre: 2021-ben alapították cégüket és webshopjukat, a ShowMe-t, amely a mobiltelefonok piacát reformálja meg. Felújított telefonokat értékesítenek 2 éves garanciával és komoly szervízháttérrel. 3 éve működnek, eddig minden évben duplázták az árbevételüket, 2024-ben ez 200 millió forint volt. Céljuk, hogy a kelet-európai régió jelentős piaci szereplőjévé váljanak. 45 millió forintos befektetésért érkeztek, 15 százalék tulajdonrészért cserébe.
A pénzt portfolióbővítésre kérték. Petyának nagyon tetszett a vállalkozás, amit a fiúk felépítettek, de ő ennél ambiciózusabb cégekbe szokott befektetni, így kiszállt, és Levente sem látta a helyét a csapatban. Orbók Ilona tett egy ajánlatot, viszont jóval alacsonyabb cégértéken: 45 millió forintért 45 százalékot kért – ezt a fiúk nem fogadták el.
Lakatos István rákérdezett a versenytársakra és kiderült, közülük az egyik legnagyobb 4 milliárdos forgalmat csinált egy év alatt. Szerinte az ő valódi növekedésükhöz a jelenlegi üzleti modell, miszerint magánemberektől vásárolják fel a készülékeket, nem megfelelő, a nagy volumenű vásárlásnál pedig a mostani 25 százalékos árrés nem fog összejönni.
Magyarország legnagyobb mobiltelefon-forgalmazójaként számára a 15 százalékos részesedés kevés, 50 százalékot kért: cserébe a kért összeg több, mint dupláját ,100 millió forintot ajánlott fel ezért. A vállalkozók szerették volna, ha 45 százalékkal nem érte beéri, de Lakatos István ezt okkal utasította el:
annyi mindennel foglalkozunk, nekünk pont az a célunk, hogy megjelenjenek olyan fiatalok, akik a saját dolgukat akarják csinálni, és ez a használt piac ebből a szempontból nagyon jó. Eszem ágában sincs kivenni a kezetekből a döntést. Tőkét akarok adni hozzá, piacot akarok adni hozzá, gyártói kapcsolatokat. De azonos jogokat akarok, mint ti
Tartotta magát az eredeti ajánlathoz az elvek miatt, amit a fiúk végül elfogadtak.
Képek: RTL Magyarország

Hihetetlen rekordot jelentett a Richter: 2025-ben is brutál bevételre számit a magyar gyógyszeróriás
A Richter Gedeon Nyrt. 2024-ben rekordszintű pénzügyi eredményeket ért el, árbevétele 857,5 milliárd forintra nőtt.

Komoly változás élesedik a dohányboltokban: csak így lehetne majd vásárolni, sokan nem fognak örülni
A jövőben a terméktájékoztatás kizárólag tudományosan megalapozott tényeken alapulhat.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


