Győrfi Pál egészségügyi szakember szerint az idei és a várható forró nyarak miatt mindent meg is kell tenni a lakások korszerűsítése érdekében.
Puzsér Róbert: épphogy csak elkezdtem vállalkozni, de máris kirúgtam magam alól a sámlit
Puzsér Róbertet sok minőségben ismerheti már a hazai nagyközönség: kritikusként, publicistaként, rádiósként, politikai véleményformálóként. Nemrég azonban nagyszabású új projektbe kezdett, amelynek keretében megnyitotta az Inga Kultúrkávézó névre hallgató kocsmáját, kávézóját, kulturális központját Budapesten. Ahogy a kritikus fogalmazott: épp ideje volt áteveznie az alkalmazotti státuszból a munkáltatói oldalra. Puzsér Róberttel tehát elsősorban arról beszélgettünk most, hogy milyen feladatokat kell ellátnia ebben az új szerepben, milyen gazdasági kihívások kísérték új bázisának a megnyitását, és milyen kilátásai vannak a hely hosszútávú fenntartását illetően.
Pénzcentrum: Azoknak az olvasóknak a kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna az új bázisodról, mesélj kicsit az Inga Kávézóról!
Puzsér Róbert: A kulturális intézményünk a Ferenc körút és a Tűzoltó utca sarkán található, ami az 1956-os szabadságharc történelmi helyszíne, a Tűzoltó utcai osztag ugyanis Angyal István vezetése alatt itt vívta a harcait. Az Inga Kultúrkávézó ráadásul a Tűzoltó utcának az Angyal utca és a Ferenc körút közti szakaszán helyezkedik el, az Angyal utca pedig nem is Angyal Istvánról kapta a nevét, már az Osztrák-Magyar Monarchia idején így hívták, ez tehát véletlen egybeesés, ami talán több is önmagánál: egy jelkép, ami olyan, mint egy költői koincidencia. Az ingatlant nagyon rossz állapotban vettük át, és körülbelül másfél éven át tartó felújítással hoztuk létre a kultúrkávézónkat, amely egyszerre foglal magába médiagyártó teret, színházat, kávéházat és képzőművészeti galériát, ami a pincében kap majd helyet. Átfogó kulturális aktivizmust tervezünk itt, ami egyrészt színházi előadásokat, másrészt olyan rendezvényeket jelent, amelyek az ismeretterjesztés, a kultúraátadás meg az identitásformálás fórumai lesznek, és amelyekből Szélsőközép néven YouTube-csatornát fejlesztünk.
Milyen áron látogathatják a vendégek ezeket a rendezvényeket?
Ez attól függ, hogy színházi előadásról van szó, vagy pedig olyan előadásról, ami nem ismétlődik. A nem ismétlődő előadások, amelyek a Youtube-ra is felkerülnek, és döntően kulturális médiatartalmak, azokra a jegyár alacsony lesz, úgy tervezzük, hogy legfeljebb 2500 forint, de lesznek 1000 meg 1500 forintos előadások is. Emellett ott vannak az említett színházi előadások, ilyeneket rendszeresen lehet majd látni az Ingában. Ezek nem kerülnek majd ki a YouTube-ra, fel se fogjuk őket venni. Ezek a színházas programok valamivel többe, előreláthatólag kb. 5000-6000 forintba fognak kerülni ami jelenleg a budapesti színházak jegyárainak is megfelel.
Ha jól tudom, elég sokat késett ennek a helynek a megnyitása. Milyen okai voltak ennek?
Nagyon sok időt vett igénybe a felújítás, mivel nagyrészt aktivista munkában végeztük, tehát nem egy profi kivitelező céget bíztunk meg, hanem főleg az aktivistáink erejéből újítottuk fel a vendéglátó-, a kiállító- meg a rendezvényteret, és csak akkor bíztunk meg szakembert, amikor olyan munkát kellett elvégezni, ami nagy szakértelmet igényelt. Hárman vagyunk tulajdonosok, két bölcsész és egy orvos, tehát egyikünk se vállalkozó, úgyhogy semmi nem ment könnyen. Egy sitthalmot vettünk át, és a mi léptékünkben hatalmas pénzt kellett belefektetnünk, hogy a befogadóteret kialakítsuk. A konstrukciónk előnye, hogy a tulajdonossal olyan bérleti díjban állapodtunk meg, amellyel nehezen tudunk csődbe menni. A beruházási költségünk magas volt, a bérleti díj viszont megfizethető.
Közösségi finanszírozásból valósult meg, vagy teljesen magántőkéből finanszíroztátok?
Teljesen a hármunk magántőkéjéből finanszíroztuk a fejújítást, semmilyen hozzájárulást nem fogadtunk el.
Titok, hogy egy ilyen belvárosi helynek a beindításához nagyjából mekkora tőkére van szükség?
Az attól függ. Magához a beindításhoz nincs olyan nagy pénzre szükség. Az kerül sokba, hogy egy negyven éve nem üzemelő, lerobbant bútorraktárból a mi esztétikai és funkcionális igényeinknek megfelelő előadótér, médiagyártótér, kávézó, bárpult meg képzőművészeti galéria legyen – ennek a kialakítása, mint belsőépítészeti munka került sokba. Ez több tízmilliós nagyságrendet jelent.
Rengeteg vendéglátóhely zár be manapság, miközben munkaerőhiány van, és az alkalmazottak bérei is elég magasak. Neked, mint friss tulajdonosnak mik a tapasztalataid ezen a területen? Vannak-e aggodalmaid?
Nincs aggodalmam, mert amellett, hogy teljes értékű vendéglátóhely vagyunk, alapvetően mégsem ez a profilunk, hanem előadóteret, színházat meg művészeti galériát üzemeltetünk, ahol amúgy vendéglátás is zajlik, ami persze messze többet kínál, mint egy színházi büfé. Tehát nem más sörcsapokkal viaskodunk a vendégekért, hanem programokat szervezünk, előadásokat tartunk, produkciókat hívunk életre nap mint nap. Terveink szerint a programjaink úgy fognak felépülni, hogy naponta legalább két rendezvény kerüljön színpadra, és a kocsmapultunkat ezeknek a közönsége foglalkoztatja majd. Nem aggódom, mert a kulturális aktivizmus a mi fő profilunk. Nem azért nyitottuk ezt a helyet, hogy meggazdagodjunk belőle, az a tervünk, hogy a pénzt, amit keresünk, visszaforgatjuk az infrastruktúrába.
Ugorjunk vissza egy kicsit egy korábbi mondatodra: említetted, hogy kedvező bérleti díjat fizettek a helyért. Ez azért sokaknak furcsa lehet egy ilyen frekventált budapesti helyszínen. Hogyan sikerült ezt összehozni?
Biztos, hogy nem fogsz tudni ilyen alacsony bérleti díjat elérni akkor, hogyha egy vendéglátásra alkalmas teret veszel át. Egy ilyen bérleti díjat akkor tudsz kialkudni, hogy ha egy romhalmazt veszel át, amibe óriási, több tízmilliós befektetéssel tudsz csak kialakítani egy vendéglátóteret, nem is számolva a sok beleölt időt és energiát. Valóban nagyon jó helyen van az Inga, ugyanakkor a bérbeadónak végig kellett gondolnia, hogy belefektessen-e több tízmillió forintot az ingatlanának a felújításába, hogy aztán jobb bérleti díjért ki tudja adni. Ha így tesz, akkor azzal a díjjal körülbelül egy évtized alatt termelte volna vissza a befektetését. Ehelyett úgy döntött, hogy a felújítás költségét inkább kiszervezi ránk, és befektetés nélkül keres kevesebbet, de azt sokáig és azonnali profitot realizálva. Ez a döntés kedvezett a mi terveinknek is.
Mit gondolsz, nektek mennyi idő alatt termeli vissza? Bár, ha jól értettem, nem is feltétlenül ez a cél.
Elképzelésem sincs, de valóban nem ez a cél. Nem azért fektettük be ezt a pénzt, hogy kivegyük a sokszorosát, hanem, hogy az álmunkat megvalósítsuk. Ha ez sikerül, és az Inga Kultúrkávézó fenntartja magát, mi elégedettek leszünk. A belépőjegyek, a YouTube-kattintások és a vendéglátás bevételeiből próbáljuk majd kitermelni azt a pénzt, amit a működésünk felemészt. Akárhogy is: nem számolunk csőddel.
Ha már említetted a YouTube-kattintásokat: úgy tűnik, van egy eltolódás afelé, hogy a Puzsér-tartalmak jelentős része átkerül a saját csatornádról a Szélsőközép közösségi csatornájára. Ez mit jelent számodra?
Az „Apu azért iszik, mert te sírsz!” című rendezvénysorozatunkat már át is költöztettük az Ingába és a Szélsőközép csatornára. Úgy tervezzük, hogy idén havi egy Apu-rendezvényt tartunk, a jövő évtől aztán minden héten rendezünk az Ingában egy Aput, illetve januártól be akarok indítani két további műsort az Ingában, amelyekkel komoly terveim vannak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nemrég szűnt meg az állandó rádióműsorod, ami feltételezem, a főállásod volt. Jól értem, hogy ezután a saját műsoraidból megtermelt ingás és szélsőközepes bevételek lesznek a fő forrásaid?
Igen, így tervezem.
Ez egy merész vállalás.
Hát, igen, és az a tervünk, hogy a Szélsőközépre gyártjuk az Önkényes Mérvadót is. Úgy néz ki, mostantól szinte minden bevételem az Ingából és a Szélsőközép csatornáról termelődik majd. Épphogy csak elkezdtem vállalkozni, és munkavállalóként máris kirúgtam magam alól a sámlit, ami nem vall bölcsességre, de talán időszerű, hogy a munkavállalói létből végre átvergődjek a médiagyártói oldalra.
Mire számíthat az, aki elmegy hozzátok tartalmat gyártani?
Ha valaki eljön hozzánk és gyárt egy műsort, akkor ő annak a jegyeladásaiból és Youtube kattintásaiból részesedni fog. Aki tehát nagy nézettségű tartalmat gyárt, az nagyobb pénzt keres, de mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy növekedjen. Mi a Szélsőközép csatornán egy növekedési pályát akarunk a tartalomgyártóink elé állítani, és az a tervünk, hogy nagy türelmet tanúsítunk a tartalmaik iránt. Nem fogjuk elvárni, hogy hozzák a „számokat” egy-két hónapon belül, hanem ha hiszünk egy formátumban, akkor hagyunk a gyártójának legalább egy évet, hogy felépítse a saját brandjét, és megszervezze mögé a közönségét. Sajnos a tévés logika szerint működő csatornafőnökök nagyon hamar követelik a „számokat”, és sokszor olyan műsorokat, amelyek évtizedeken át nagy sikerrel futhatnának, néhány hónap alatt megbuktatnak, mert türelmetlenek, és nem várják ki, hogy az adott műsor sikeressé váljon. Mi nem akarunk ebbe a hibába esni, úgyhogy megadjuk a tartalomgyártóknak a bizalmat és az időt a felfutásra.
Ezek után mi lesz a sorsa a Puzsér-csatornának? Lesz még funkciója a jövőben?
Egyrészt az Önkényes Mérvadó tartalmai tematikus egységekre bontva ugyanúgy elérhetőek lesznek a csatornámon, ahogy eddig, és egyéb tartalmakat is tervezek gyártani a Puzsér-csatornára, amelyek januártól várhatóak.
Mi lesz a sorsa az Önkényes Mérvadónak? Idővel visszaáll a megszokott napi menetre?
Úgy tervezzük, hogy eleinte heti két adást gyártunk, de hosszabb távon örülnénk, ha heti négyet is fel tudnánk venni, jelenleg ez az elképzelés. Idén még biztosan heti két Önkényes Mérvadóval számolhatnak a hallgatók.
A képeket Gosztola Judit készítette.
Saját tőke nélkül is megy: indul a kezdő vállalkozás támogatás, lehet sorban állni az ingyen pénzért
A támogatási formák palettája igen széles: az állami pályázatok mellett egyre több uniós forrás is elérhető, amelyek célja a hazai kis- és középvállalkozások erősítése.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.