16 °C Budapest

Sok magyar cég nem is gondol erre, pedig nagyon olcsó

Pénzcentrum
2014. március 12. 11:02

Ha egy szóban kellene összefoglalnunk a Növekedési Hitelprogram - ismertebb nevén az NHP - lényegét, az a szó a lehetőség lenne. Lehetőség a vállalkozásoknak fejlesztésre, növekedésre, hiteltörlesztésre, ezáltal pedig lehetőség a hazai gazdaság növekedésére, új munkahelyek teremtésére. A Pénzcentrum.hu mutatja, mi az NHP lényege, kinek, és miért éri meg pályázni.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly júniusban indította el a három pillérből álló Növekedési Hitelprogramot (NHP), a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások hitelezésére. A kereskedelmi bankokon keresztül rendelkezésre álló forrást a meglévő forint- és devizahitelek kiváltására, uniós projektek önrészének előteremtéséhez, továbbá forgó- és állóeszköz-beruházás finanszírozására lehet igényelni.

Miért van szükség egy ilyen programra?

Egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy a forráshiány jelenti az egyik legnagyobb problémát a hazai kis- és középvállalkozások számára. Ha ugyanis cégek nem jutnak forráshoz (leginkább könnyen felhasználható, alacsony kamatozású hitelhez), akkor nem tudnak fejleszteni, beruházni, azaz növekedni. Nem tudnak új beruházásokba kezdeni, nagyobb irodába, telephelyre költözni, választékot szélesíteni, új technológiákat bevezetni, további munkatársakat felvenni, vagy akár külföldön is terjeszkedni.

Az NHP három pillére
A program I. pillére keretében a KKV-k hitelezésének élénkítése és a pénzügyi stabilitás megerősítése érdekében a jegybank kedvezményes kamatozású refinanszírozási forint hitelt nyújt a kereskedelmi bankoknak, amit azok továbbhiteleznek a KKV-knak.

A program II. pillére egyrészt a deviza alapú hitelek arányának csökkenését, másrészt az eredetileg beruházásra, forgóeszköz-finanszírozásra, EU-s támogatás előfinanszírozására felvett forint kölcsön vagy pénzügyi lízing kiváltásával, a vállalkozások finanszírozási költségeinek mérséklését kívánja elérni. A devizahitellel rendelkező kis- és középvállalkozások számottevő részének nincs természetes, vagy mesterséges fedezete, így jelentős árfolyamkockázatnak vannak kitéve. A devizahitelek forintra váltása javítja az érintett vállalkozások hitelképességét, kiszámíthatóbb gazdálkodást tesz lehetővé számukra, míg a forinthitelek kiváltása a hitellel már rendelkező vállalkozások finanszírozási költségeit csökkenti.

A III. pillér a bankoknak szól: a külső piacok felőli sebezhetőség csökkentése érdekében már korábban is felajánlott devizacsere ügyleteket takarja, amelyekkel a kitettségük csökkenthető.


Persze a cégeknek eddig is nyújtottak hiteleket a bankok, igaz, meglehetősen magas kamatra, az elmúlt évek gazdasági nehézségei pedig azt (is) eredményezték, hogy lelassult a céges hitelezés, a vállalkozások csak nehezen, drágán jutottak hitelhez. Ez persze nem csak a bankok hibája volt: ők is bizonytalannak látták a gazdasági környezetet, a vállalkozások helyzetét - érthető, hogy csak alapos vizsgálódás után adtak hitelt a vállalkozásoknak.

Miről szól az NHP?

A kis- és középvállalkozások hitelezésében megfigyelt zavarok enyhítésének érdekében az MNB tavaly meghirdette a Növekedési Hitelprogramot. A hivatalos megfogalmazás szerint az NHP a hitelpiacok működésének helyreállítását és az egészséges gazdasági növekedés megindulását támogatja.

A program lehetőséget ad arra, hogy akár új hitel felvételével, akár a meglévő hitel kiváltásával jobb helyzetbe hozza a kis- és középvállalkozásokat. Előbbi ösztönzi a gazdasági növekedést, utóbbi pedig lehetővé teszi, hogy csökkenjen a vállalkozók törlesztési terhe és az árfolyamkockázata, ezáltal javuljon hitelképességük. Persze nem csak az új hitelezésnek van gazdaságélénkítő hatása, hiszen a kedvező kamat csökkenti a vállalati költségeket, amely szintén plusz forrásokat jelent a vállalatnak.

Hogy működik mindez a gyakorlatban?

A programban elérhető hitelkeretből a vállalkozások a kereskedelmi bankokon keresztül hívhatnak le pénzt, tehát tulajdonképpen a bankoktól veszik fel a cégek a rendkívül kedvező - mindössze 2,5 százalékos kamatozású kölcsönt.

A program célja kifejezetten az, hogy kis- és középes vállalatokat juttasson kedvező hitelhez. Ilyennek minősül az a vállalkozás, amely 250 főnél kevesebbet foglalkoztat, éves nettó árbevétele nem több mint 50 millió euró (kb. 15 milliárd forint), vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió euró (kb. 13 milliárd forint). Ezen kívül a legfontosabb feltételek közé tartozik, hogy a vállalkozásban az állami, vagy önkormányzati tulajdon aránya ne haladja meg a 25 százalékot. Hiteligénylő pedig 2014-ben már lehet egyéni vállalkozó, vagy akár őstermelő is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kedvezményes hitel a következő célokra igényelhető: beruházásra (például üzleti célú ingatlan, gép, üzemi felszerelés beszerzésére, vagy tulajdoni jogot jelentő részesedés elérésére); forgóeszköz-finanszírozásra (például készletek, vevői követelések finanszírozására); EU támogatás előfinanszírozásra (vissza nem térítendő támogatásokhoz). Természetesen a vállalkozás kiválthatja vele a fenti célokra korábban felvett meglévő forint-vagy - az eredeti hitelcél vizsgálata nélkül - devizahitelét is.


Sokak számára fontos információ lehet, hogy a legalább 10 százalékot meghaladó tulajdoni jogot jelentő részesedés elérésére is lehet hitelt felvenni, ami akár más vállalatok részbeni, vagy egészben történő felvásárlását is lehetővé teszi.

Nem lehet azonban hitelt felvenni lakóingatlan, vagy üdülő vételére, építésére, felújítására; személygépkocsi vásárlásra (kivéve a személyszállítással foglalkozók, leginkább a taxikat és tömegközlekedési eszközöket üzemeltető cégek), a vállalkozás tulajdonosaitól, kapcsolt vállalkozásoktól, illetve a vezető munkatársaktól történő vásárlásokra és követelésekre; korábban saját forrásból megvásárolt és kifizetett eszközök utófinanszírozására; 2013. augusztus 31. napját követően átstrukturált, vagy 90 napon túl nem teljesítő hitel kiváltására.

Nem kell félni a szuperolcsó hiteltől: a legkisebbek is elkezdhetik - KATTINTS!

Milyen összegű hitelt lehet igényelni?

A KKV-k részére a hitelprogram keretében nyújtható hitelek összege legalább 3 millió, legfeljebb 10 milliárd forint lehet összesen, tehát egy cég több banktól, a két NHP program során maximum 10 milliárd forintot vehet fel.

A kölcsönök futamideje beruházási hitelek esetében ez legfeljebb 10 év). Hitelkiváltás esetén a kiváltó hitel futamideje eltérhet a kiváltott hitel futamidejétől.

A hitelekre a bankok legfeljebb évi 2,5 százalékos hiteldíjat számolhatnak fel, ami már tartalmazza az összes kapcsolódó díj- és jutaléktételt, valamint az esetlegesen igénybe vehető hitelgarancia költségeit is. Ez alól kivételt képeznek a hitellel kapcsolatos, harmadik felek felé fennálló költségek, így például a közjegyzői díj, vagy az értékbecslés díja.

Az MNB 2013. október 1. és 2014 december 31. napja közötti időszakra szabta meg a kedvezményes hitel rendelkezésre tartási idejét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ez alatt a 15 hónap alatt - 2014. év végéig - kell a bankokkal szerződni és a hitelcélnak megfelelő folyósításra sort keríteni.

Természetesen olvasóink kérdéseit is várjuk, hiszen a legtöbbet az egyéni tapasztalatokból tanulhatunk. Címünk nhp@penzcentrum.hu. A kérdésekre az FHB Bank szakértőinek segítségével keressük a választ.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem