Újabb legendás vidéki vendéglátóhely tűnhet el a térképről: határozatlan időre bezárt szombathelyi a Gól vendéglő. A döntést egy rövid Facebook-bejegyzésben közölték.
Gyakorlatilag ki lehet akasztani a megtelt táblát a Balatonra - írja a HelloVidék. A lap a régió gazdasági helyzetéről és a várható bevételekről Hoffmann Henriket, a Balatoni Turizmus Szövetség elnökét, a magyar tenger telítettségének a járványra gyakorolt hatásáról pedig dr. Kemenesi Gábort a Pécsi Tudományegyetem virológusát kérdezte.
Ha nem is gyorsan, de júniusban újraindult a balatoni idegenforgalom. Júliusban és augusztusban pedig felfutott, talán még magasabbra is, mint ahol tavaly tartott ugyanebben az időszakban. Azonban az egész év gazdasági sikerességének szempontjából kulcskérdés az őszi időszak, hiszen a nagy fesztiválok idén elmaradtak, ugye ez hatalmas kiesés volt mind vendégéjszakákban, mind a Balaton árbevételének tekintetében. Szerencsére idén nagyon sokan választották a Balatont
- fogalmazott Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.
Természetesen nagyon fontos az is, hogy fellendüljön a gazdaság, és ha a járványügyi helyzet engedi, akkor menjünk a Balatonra, menjünk nyaralni, de szem előtt kell tartani, hogy a vírus még jelen van, sőt. Ahogy már számtalanszor elmondtam, elmondtuk: maszk viselés, távolságtartás, kézmosás. Ezeket most is ugyanúgy be kellene tartan, ahogy korábban. Fontos lenne, hogy az emberek megértsék azt, hogy a maszk viselése az most közösségi érdek, és ha máshol nem is legalább ott hordják, ahol kötelező. Tehát utazzunk, ha azt a feltételek engedik, de bárhol is vagyunk tartsuk be a szabályokat
- hangsúlyozta dr. Kemenesi Gábor a PTE virológusa.
További részletek a HelloVidék cikkében - KATT!
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Április 8.
Az emberszeretet világnapja
Ajánlatunk
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Utazás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. április 8. 19:01

Pénzcentrum | 2026. április 8. 17:55

Agrárszektor | 2026. április 8. 18:27





