Az Egyesült Királyság gyógyszerfelügyeleti hatósága szerint legalább 81 haláleset köthető ehhez a megbetegedéshez az országban.
"A maszk helyes viselése csökkenti a járvány terjedését és megvédi a gazdaságunkat is" - hívja fel a figyelmet egy friss tájékoztató videóban Győrfi Pál.
A maszkviselés gyakorlatát ismertetve Győrfi Pál kiemeli, hogy a masznak teljesen fednie kell az orrot és a szájat is. Ügyelnünk kell továbbá arra is, hogy a védőeszköz a lehető legjobban illeszkedjen az archoz és az orrhoz. Miután felvettük a maszkot, ne nyúljunk hozzá, és lehetőleg az arcunk szabadon lévő részét és a szemünket se tapogassuk, különben megnövelhetjük a koronavírus-fertőzés kockázatát. A maszk levétele után pedig mossuk meg vagy fertőtlenítsük a kezeinket. Íme:
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Rendületlenül emelkednek az árak
- Még gördeszka verseny is lesz ínyenceknek - sport a tévében
- Döntött Putyin: maradhat a posztján a miniszterelnök
- Ismét megmutatja különleges, duplacsuklós járműveit a BKV
- MOZ.GO – új névvel érkezik a magyar film legnagyobb seregszemléje
- Velkey György: elindult a konszolidáció, de még mindig több tízmilliárdnyi adósságállomány terheli a teljes kórházi rendszert