Azonnali hatállyal leáll az azbeszttel szennyezett osztrák kőzúzalék Magyarországra szállítása – jelentette be Gajdos László környezetvédelemért felelős miniszter.
Ezekben a napokban zajlik a 165 fogvatartott átköltöztetése a győri börtönből, amely folyamatosan történik, és nemcsak az emberek szállítását, hanem jelentős mennyiségű anyag mozgatását is magában foglalja - írja a Telex.
Korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Bv-intézetet augusztus végéig ürítik ki, és a fogvatartottakat más börtönökbe helyezik át. A Telex értesülései szerint azonban a költöztetéssel már augusztus közepéig végeznek az illetékes szervezetek. A Győri Törvényszék tájékoztatása alapján kisbuszok hajtanak ki a győri Jókai utcai börtönkapun.
A BVOP július 3-án tette közzé, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetet néhány hónapon belül bezárják és végleg kiürítik. A fogvatartottakat Sopronkőhidára és más büntetés-végrehajtási intézetekbe szállítják át. Az áttelepítés számos kérdést vet fel, többek között a fogvatartottak elhelyezésével kapcsolatban, valamint a hozzátartozók és az érintett hatóságok számára is kihívást jelenthet. Emellett hatással van a Győrben dolgozó börtönszemélyzetre is. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) azonban még nem döntött a győri börtön épületének sorsáról.
Az új fogvatartottakat – akik büntetésük letöltését kezdik meg vagy akiket augusztus 1-je után rendelt el letartóztatásra a győri bíróság – Sopronkőhidára szállítják. A már korábban felvett fogvatartottakat részben Sopronkőhidára, részben Szombathelyre viszik.
Arra vonatkozóan, hogy voltak-e már felmondások vagy jelezték-e felmondási szándékukat a dolgozók, azt válaszolták, hogy korábbi nyilatkozatuk az irányadó: „idő előtti” lenne erről beszélni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet kiürítéséről hozott döntést biztonsági és fenntarthatósági szempontok mérlegelése után hozta meg a BVOP. Indoklásukban utaltak az idén márciusban történt győri fogolyszökési kísérletre, amikor fogvatartottak egy letört ágylétra darabjával próbálták kibontani zárkájuk falát. A szökési kísérletet idejében észrevették, így az elítélteknek esélyük sem volt megszökni.
Közölték továbbá: az intézet fenntartása aránytalanul drága, mivel bár kapacitása nem éri el az országos büntetés-végrehajtási szervezet elhelyezési kapacitásának 1 százalékát sem, üzemeltetése majdnem annyiba kerül, mint a nagyobb börtönöké.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








