-5 °C Budapest
Amazing Beach Vai, beach on the Crete island, Greece

Élve megfő ez az ország: sorra szedi áldozatait a brutális kánikula

2024. június 17. 13:45

Komoly hőhullám tombol Görögországban, mely már áldozatot is követelt már. 12 Celsius-fokkal magasabb az ilyenkor szokásosnál. Felszólították a lakosokat - mindenekelőtt az idős embereket, a gyermekeket és a krónikus betegeket -, hogy 

Görögországból két turista, egy amerikai és egy holland férfi eltűnéséről érkezett jelentés, nem sokkal azután, hogy kiderült, Michael Mosley brit tévés személyiség elhunyt a hőségben tett túra során. Egy 59 áves amerikai férfi, Albert Calibet, kedden tűnt el Amorgosz szigetén, Katapola  nevű falu felé tartva. Amorgosz önkormányzata a közösségi médiában osztotta meg az információt, Popi Despotidi, az alpolgármester szerint Calibet rendszeresen látogatta a szigetet az elmúlt évtizedben. Egy másik, 74 éves holland férfit vasárnap óta keresnek Samos szigetén, Marathokampou térségében. A hivatalos görög mentőcsapat és helyi lakosok is részt vesznek a keresésben. Konstantia Dimoglidou, a görög rendőrség szóvivője megerősítette, hogy mindkét férfit nagy erőkkel keresik légi úton is, de eddig egyikükről sincs információjuk - számol be a CNN.

A Görög Nemzeti Meteorológiai Szolgálat narancssárga figyelmeztetést adott ki, ami  második legmagasabb riasztási szintet jelenti. Mint arról beszámoltuk, pusztító hőhullám tombol Görögországban és Törökországban 45 Celsius-fokot is elérő hőmérsékletekkel, ami mindkét ország meteorológusai szerint szokatlan az évnek ebben a szakaszában, így megnő az erdőtüzek veszélye is. A görög Vöröskereszt azt javasolta a lakosságnak, hogy ne tartózkodjon a napon, tartsa zárva a redőnyöket, igyon sok folyadékot és fogyasszon könnyű ételeket, valamint gondoskodjanak az idős családtagokról és barátokról. 

A tűzoltóság az X közösségi portálon hívta fel a figyelmet arra, hogy nagyon magas az erdőtüzek kockázata, elsősorban Görögország középső részén, ahol télen kevés volt a csapadék, most pedig június eleje óta szokatlanul magas hőmérsékleteket mérnek. A török előrejelzések szintén figyelmeztettek az ország nyugati részében várható hőhullámra, amelyben a hőmérséklet akár a 45 Celsius-fokot is elérheti.

Ez mintegy 12 Celsius-fokkal magasabb az ilyenkor szokásosnál. Felszólították a lakosokat - mindenekelőtt az idős embereket, a gyermekeket és a krónikus betegeket -, hogy 11 és 16 óra között ne tartózkodjanak a szabadban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hogyan kellene korlátozni a mobiltelefon-használatot az iskolában?

A magyar kormány nemrégiben egy új jogszabály-módosító javaslatot nyújtott be, amely lehetővé tenné a diákok iskolai mobiltelefon-használatának korlátozását. A javaslat szerint a kormány jogosult lenne meghatározni azokat a tárgyakat, amelyeket tilos az iskolákba és kollégiumokba bevinni, illetve azokat, amelyeket csak igazgatói engedéllyel lehet az órákon használni. Ugyanakkor a kérdés egyelőre igencsak megosztja a szülőket, így most leginkább az ő véleményükre vagyunk kíváncsiak, hogyan is kellene rendezni a gyeremekek iskolai mobiltelefon-használatát. Kérjük, segítsd a munkánkat és töltsd ki az alábbi, anonim kérdőívünket.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42