A budapesti hotelárak szinte irreálisan alacsonyak, megnéztük, mi áll a különbségek mögött, és miért maradt le Budapest az európai árversenyben.
A mai nap során estére még számíthatunk zivatarra, és a napokban is jellemző lesz, hogy néhol kisebb gyors záporok alakulnak ki.
Szerdán délnyugat felől fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet, beborul az ég. Éjjel is sok lesz felettünk a felhő, és az északi, északkeleti tájakon helyenként futó zápor is előfordulhat. Csütörtökön a változóan felhős ég mellett többórás napsütés valószínű, napközben továbbra is helyenként lehet kisebb csapadék.
Csütörtök estétől azonban északnyugat felől ismét beborul az ég, és késő estétől az északi megyékben akár több helyen is eleredhet az eső. Szerdán még többfelé erős, északkeleten viharos lesz a délnyugati szél, estétől viszont mérséklődik a légmozgás. Csütörtökön a nyugati szelet inkább már csak élénk széllökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul.

Kép forrása: Időkép
Az Időkép előrejlezése szerint csütörtökön napközben napos-gomolyfelhős idő várható, csak helyenként fordulhatnak elő futó záporok. Este északnyugat felől azonban egy gyenge hidegfront hatására megnövekszik a felhőzet, északnyugaton, északon és északkeleten egyre több helyen alakulhat ki eső, zápor. Többfelé élénk, helyenként erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Hajnalban 5 és 12, délután 18 és 23 fok között alakul a hőmérséklet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Péntek reggel még északkeleten eshet néhol, majd napközben fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják a napsütést. A gomolyokból futó záporok főként északkeleten, keleten és néhol északnyugaton alakulhatnak ki. Többfelé élénk, a Dunától keletre helyenként erős lesz a nyugatias szél. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.
Szombaton elsősorban fátyolfelhők szűrhetik a napfényt, csapadék nem lesz. A nyugatias szél kevés helyen még felélénkül, a legtöbb helyen viszont már gyenge, mérsékelt lesz. Délután kora nyárias időre, 20-27 fokra van kilátás, az alacsonyabb értékeket északkeleten mérhetjük.
Vasárnapra száraz, napos-fátyolfelhős idő körvonalazódik. A délies szél a Dunántúl északi felén lehet élénk. A nappali felemelegedés tovább erősödik, 24-29 fok közötti maximumok várhatóak. Jövő hét elején folytatódik a nyárias meleg, 25-30 fokos maximumokkal, száraz, napos és többfelé szeles idővel.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







