Karácsony Gergely szerint Budapest készen állhat arra, hogy a jövőben nyári olimpia és paralimpia házigazdája legyen.
A Horvátországba utazók számára a jövőben drágább lesz a nyaralás. A kormány idegenforgalmi adót akar bevezetni a tömegturizmus elleni küzdelem jegyében – legalábbis a tervek szerint. Idegenforgalmi adó bevezetése legkorábban 2025-ben valósulhat meg, a pontos összeg még nem ismert. Az így keletkező extra bevételeket környezetvédelemre fordítják majd.
Horvátország az egyik legnépszerűbb európai üdülőhely, déli szomszédunk turizmusa évek óta virágzik, a 2023-as év pedig még új rekordot is hozhat - jelentette a horvát turisztikai minisztérium.
A tömegturizmus azonban a kormány szerint komoly problémákkal is jár. Többek között az infrastruktúra nem bírja a rohamot, egyre nagyobb gondot okoz a szemétszállítás, és a nyártól távol eső, újonnan épült üdülőtelepek kihasználtsága hónapok óta túl alacsony. A fenntarthatóság kérdése egyre sürgetőbbé válik -írja az ADAC.
A kormány jelenleg egy átfogó idegenforgalmi törvényt dolgoz ki, amelyben az üdülési illeték csak egy intézkedés a sok közül. Az ebből származó bevételt a környezetvédelem javára kívánják fordítani. A jelenlegi tervek szerint az idegenforgalmi adót kizárólag azokon a területeken vezetnék be, amelyek különösen megszenvedték az turista-boom negatív hatásait, a tengerparti régiók és a szigetek. A bevezetés 2025 előtt nem várható.
Az még nem világos, hogy az illetéket miképp fogják kiszámítani, de várhatóan az összeg a szállás típusától és az éjszakák számától függ majd, de azt nem lehet tudni, hogy vajon egyszeri díjról van szó, amelyet a belépéskor szednek majd be úgy, mint Velencében.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Idén még könnyebb Horvátországba utazni
A nyaralóboom fő oka, hogy Horvátország az év eleje óta a schengeni övezet része, a határellenőrzés és így a hosszú várakozási idő megszűnt a turisták számára. Ráadásul az euró felváltotta a korábbi valutát, a kunát, ami szintén megkönnyíti az utazást az eurózónából
Drasztikus áremelkedések
A horvát kormány is elismeri, hogy az új helyzet új problémákat is hozott magával. Az utóbbi időben például több panasz érkezett a meredeken emelkedő árak miatt. "Tisztában vagyunk ezzel" - mondja egy minisztériumi szóvivő. Szerinte azonban ez kevésbé a valutaátállásnak, mint inkább a globális inflációnak köszönhető. "Sajnos olyan esetek is előfordultak, amikor az euró bevezetését használták fel ürügyként az áremelkedésre". Az ilyen "tisztességtelen gyakorlatokat" az illetékes hatóságok figyelemmel fogják kísérni -ígérik.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Videó: hogy kerül a magyar zöldség 24 órán belül a boltok polcaira?
A Pénzcentrum lépésről lépésre követi végig, hogy lesz a kertészetből indulva villámgyorsan friss áru az Aldi üzleteiben.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








