A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
A nyaralás során hajlamosabbak vagyunk lazábban figyelni az értékeinkre is. A zsúfolt turistalátványosságok környékén épp ezt használják ki a zsebtolvajok - írja a Népszava.
Egy brit utasbiztosító az úgynevezett „európai zsebtolvajlási index” alapján felállította a tíz legveszélyeztetettebb hely listáját - írja a lap. Az első helyre Olaszország került, azon belül a római Trevi-kút. Természetesen nem csak ezeken a helyszíneken érdemes ébernek lennünk.
A lista első helyére Olaszország került, azon belül a római Trevi-kút. Minden egymillió, Olaszországba látogató britre 478 zsebtolvajlási eset jutott 2023-ban. A második helyen Franciaország áll, különösen óvatosnak kell lenni az Eiffel-torony környékén, ahol 251-et mutat ugyanez az index, míg a harmadik Spanyolország, azon belül a barcelonai Las Ramblas és környéke.
TOP10 európai turista célpont, ahol hemzsegnek a zsebtolvajok
- Olaszország, Róma, Trevi-kút
- Franciaország, Párizs, Eiffel-torony
- Spanyolország, Barcelona, Las Ramblas
- Németország, Berlin, Brandenburgi kapu
- Hollandia, Amszterdam, vörös lámpás negyed
- Portugália, Lisszabon, Alfama
- Törökország, Isztambul, a Hagia Sophia környéke
- Görögország, Athén, Akropolisz Múzeum
- Lengyelország, Krakkó, Rynek Główny (a város főtere)
- Írország, Dublin, Guinness Storehouse
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








