Two friends sunbathing at the beach

Nem úri huncutság, mindenkinek elérhető: így utazhatsz szinte fillérekért télből a nyárba

2022. november 26. 13:01

Kevés jobb dolog van az életben annál, mint amikor valaki a csikorgós, fagyos télből elutazhat egy időre melegebb éghajlatra feltöltődni napfénnyel. Hajlamosak vagyunk erre a lehetőségre úgy gondolni, mint olyan úri divatra, amit csak a leggazdagabbak engedhetnek meg maguknak, holott ez már közel sem igaz. Összeszedtünk, Európán belül hol van meleg decemberben-januárban, és megnéztük, miképp tölthetünk el ott pár napot a legolcsóbban.

Skandináv országok lakóinak körében nem szokatlan jelenség, az ha valaki trópusi országokba utazik, hogy ott vészelje át a telet, és ma már a digitális nomádok számára a munka sem akadály: sokaknak egy számítógépen és egy telefonon kívül másra szükségük sincs. Nem csak napsütéssel töltődnek fel, de akár még spórolhatnak is, hiszen az északi országokban megszokott árak töredékéért lehet kint eltölteni pár hónapot.

Kevés jobb dolog van az életben, mint amikor valaki a csikorgós, fagyos télből elutazhat egy időre meleg, de legalábbis langyos vidékekre, és ha még fürödhet is a tengerben, óceánban, az tényleg már csak hab a tortán. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni erre, mint olyan úri divat, amit csak a leggazdagabbak engedhetnek meg maguknak, ami azonban közel sem igaz. Egy kis utánajárással mi magunk is megszervezhetünk egy téli Európán belüli utat, de körülnézhetünk az utazási irodák ajánlatai között is.

Ahová nem ér el a tél

Európában decemberben a legmelegebb helyek általában a legdélebbi országok, például Ciprus, Görögország, Spanyolország, Málta és Olaszország. Télen a Kanári-szigetek az abszolút nyerő: ez a legmelegebb hely Európában, őket követik a többi dél-európai ország. Íme Európa legmelegebb helyei decemberben, januárban és februárban.

  • Lanzarote - Kanári-szigetek
  • Gran Canaria - Kanári-szigetek
  • Tenerife - Kanári-szigetek
  • Fuerteventura - Kanári-szigetek
  • Görögország (Kréta és Dél-Peloponnészosz)
  • Spanyolország (Andalúzia és Kanári-szigetek)
  • Málta
  • Ciprus
  • Portugália
  • Olaszország (Szicília)

Bár ezeken a helyeken nem vár minket trópusi időjárás, azért a hazainál garantáltan melegebb lesz, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy a globális felmelegedés miatt az időjárási minták is mások, mint 50 vagy akár 10 évvel ezelőtt voltak.

Kanári-szigetek

Kanári-szigeteket Európához tartozik tekinteni, annak ellenére, hogy földrajzilag közelebb van Afrikához. A vulkanikus eredetű szigetcsoport közigazgatásilag Spanyolországhoz tartozik, így még útlevél sem kell, de közelebb van Marokkóhoz. Itt a hőmérséklet decemberben általában 20-25 fok fölött is van, így a Kanári-szigetek az egyik legmelegebb decemberi hely Európában.

  • repülőjegy oda-vissza január 10-17.: 42 177 forint viszont egyszer át kell szállni Barcelonában)
  • szállás: hostelben 45 050 forinttól megszállhatunk, de egyéni szállást is kínál a sziget 70 ezer forint körül egy főnek, persze a határ a csillagos ég

Kréta

Görögország Európa egyik legdélebbi országa, és itt jegyezték fel a valaha mért legmagasabb hőmérsékletet Európában 1977-ben: 48 Celsius-fok volt. A görögországi telek azonban meglepően hidegek és nedvesek lehetnek, különösen Észak-Görögországban és az ország számos hegyvidéki területén. Néhol még síközpontok is vannak!

Ennek ellenére Görögországban vannak olyan területek, ahol a hőmérséklet kifejezetten enyhe, és vannak, akik egész évben úsznak a tengerben. Kréta, valamint a déli Peloponnészosz decemberben-januárban Európa legmelegebb helyei közé tartozik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • repülőjegy oda-vissza január 14-21. 49 300 forint
  • szállás: hostelben 24 985 forinttól megszállhatunk, de egyéni szállást is kínál a sziget, saját villát bérelhetünk már akár 42 400 forintért - persze a határ a csillagos ég itt is.

Szicília

Európa egyik legnépszerűbb úti célja, Olaszország elég nagy területen fekszik, változatos éghajlattal. A többi mediterrán országhoz hasonlóan, aki melegebb időre vágyik, annak délre kell mennie. A legjobb választás az időjárás szempontjából, ha decemberben szeretnénk Olaszországba utazni, Szicília szigete. Aki elég szerencsés, az még fürödhet is a tengerben. A december remek időszak a szicíliai utazáshoz, ha a régészeti lelőhelyet szeretnénk meglátogatni, mivel gyakorlatilag egyedül lehetünk.

  • repülőjegy oda-vissza december 8-12.: 33 459 forint
  • szállás: hostelben 29 035 forinttól megszállhatunk, külön szobát is bérelhetünk erre a négy éjszakára Cataniaban 45-50 ezer forintért.

Faro

Faro Portugália legdélebbi városa a kontinensen, mérsékelten mediterrán éghajlata van. Faro belvárosa nagyon kedves és hangulatos hely - nyoma sincs a felkapott nyaralóhelyekre jellemző zsúfoltságnak és magas áraknak.

  • repülőjegy oda-vissza január 11-15: 34 643 forint
  • szállás: hostelben 13 170forinttól megszállhatunk, vendégházat 55 960 forintért bérelhetünk

Egyéb költségek

Természetesen egy utazás alkalmával nem csak szállásra és utazásra kell költeni, de ki is kell jutni a reptérre, illetve külföldön a szálláshelyre való odajutásnak is van költsége. Érdemes ezekre jó előre felkészülni, nem a reptéren nézegetni és beülni az első taxiba vagy 30 eurós transzferbe. Gondoljunk csak bele, Budapesten is meg lehet úszni 1500 forintból a ki, illetve a hazajutást, de lehet taxizni is 10 ezerért.

A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje 2022

Alig heverte ki a világ a pandémiát, februárban máris kitört az orosz-ukrán háború a szomszédunkban, emelkednek a vállalkozások és a háztartások energiaköltségei, nem mellesleg évtizedes rekordokat döntöget az infláció Magyarországon, egyes élelmiszerek pedig Európán belül nálunk emelkednek a legyorsabban. Egy ilyen mozgalmas, kiszámíthatatlan év végén kíváncsiak vagyunk hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. A tavalyi év után idén is felmérjük, boldog nép-e a magyar. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum nagy Boldogságtesztjét. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 18. csütörtök
Frigyes
29. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem