Márciusban összesen 8,15 millió autót adtak el világszerte, ezek közül összesen kb. 2,7 millió darab valamelyik kínai gyártó terméke.
Felkerültek a magyar autópiac térképére a hétülésesek - több mint 15 ezer nagycsaládos kapott állami támogatást az új autójához. Az állam a program tavalyi indulása óta eltelt bő egy év alatt összesen 35 milliárd forint támogatást nyújtott a három- vagy többgyermekes családoknak az autók beszerzéséhez. A támogatást a járvány ellenére is biztosította és a jövőben is biztosítja a kormány.
A nagycsaládosok összesen közel 28 ezer kérelmet adtak be és több mint 15 ezer új, állami támogatással elérhető hétüléses autót már át is vettek a program indulása óta eltelt egy évben. Mintegy négyezer esetben lízingszerződéssel jutottak hozzá a járműhöz. Az állam 1 év alatt összesen 35 milliárd forint támogatást nyújtott az autók beszerzéséhez.
Az érintett nagycsaládosok több mint 11 milliárd forint lízingfinanszírozást vettek igénybe a vásárláshoz, autónként átlagosan közel 3 millió forintot. Korábban a hétülésesek a magyar autópiacon nem kaptak jelentős szerepet, a program azonban ezen változtatott. Az év első felében mintegy 8 ezer darab hétüléses személyautó került a magánszemélyekhez, ez tizenkétszerese az egy évvel korábbinak, amikor még nem működött az autóvásárlási program. A legnépszerűbb hétüléses autó a Dacia Lodgy, de a keresettek közé tartozik az Opel Combo, a Peugeot Rifter, a VW Touran, és a Skoda Kodiaq is.
Az állam, az autópiaci szereplők és a lízingcégek sikeres együttműködését mutatja a nagycsaládosok autóvásárlási programjának elmúlt egy éve. Az állam tavaly júliusban korábban sohasem látott programot indított, amelyben a három vagy több gyermeket nevelő családok új, legalább hétüléses autó vásárlásához maximum 2,5 millió forintos - legfeljebb az autó árának 50 százalékát elérő - támogatást kérhetnek.
35 milliárd forint új hétülésesekre
Dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint: “A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását a kormány a tavaly júliusban elindított gyermekvállalást ösztönző lépések egyikeként vezette be. Tizenhárom hónap alatt az állam 35 milliárd forinttal támogatta a több mint 15 ezer új hétüléses autó megvásárlását. Ez egyben azt jelenti, hogy autónként megközelítőleg 2,5 millió forintot biztosított az állam vissza nem térítendő támogatásként. A szóban forgó tizenhárom hónapban mintegy 28 ezer kérelmet adtak be a családok. Ezek döntő többségéből - a megrendelt autók leszállításakor - szerződés és folyósítás lesz."
Az adatok alapján elmondható, hogy a program a várakozásoknál is jobb eredményeket hozott az első évben. Bár a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatása érezhető volt a piacon, de azt tapasztaljuk, hogy a gazdaság újraindulásával együtt, ismét élénkül a támogatott hétüléses autók iránti kereslet." Hozzátette: “Az idei évben eddig rendelkezésre bocsátott mintegy 30 milliárd forint után a jövő évi költségvetésben 15 milliárd forint áll rendelkezésre, erre a programra".
A program fontos eleme a lízing
Thomka Ferenc, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja elmondta: "A lízingcégek fontos szerepet kaptak a hétüléses autók piacán. Június végéig összesen 4024 autóra kötöttek lízingszerződést az új autó vásárlásához az állami támogatás mellé finanszírozást igénylő nagycsaládosokkal. Az állami támogatással a nagycsaládosokhoz került új autók mintegy 30 százalékához nyújtottak finanszírozást a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai, ez pedig megfelel a teljes újautópiaci arányoknak. A magánszemélyek által forgalomba helyezett személyautók több mint harmada ugyanis lízingkonstrukció keretében talál gazdára."
Thomka Ferenc hozzátette: Tavaly július óta összesen 4841 lízingfinanszírozási kérelem érkezett a nagycsaládosoktól, ebből pedig 4438-at hagytak jóvá a lízingtársaságok. A jóváhagyott kérelmekből a következő hetekben szerződés lesz. A jóváhagyási arány továbbra is magas, a beérkezett kérelmek 94 százalékát fogadták el a lízingtársaságok." A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai tizenkét hónap alatt összesen 11,5 milliárd forinttal finanszírozták az érintett családok autóvásárlását, átlagosan egy-egy autó esetében a finanszírozott összeg az állami támogatással együtt mintegy 3 millió forintot tett ki.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Milyen hatással van a program az autópiacra?
Gablini Gábor, a Gémosz elnöke felidézte, hogy a koronavírus-járvány előtt volt olyan hónap, amikor olyan sokan rendeltek új, hétüléses autót állami támogatással, hogy a szállítás a kereskedők minden igyekezete és előzetes készletezése ellenére elhúzódott. A programban megvásárolt hétüléses modellek közül a legnépszerűbbek közé tartozott a Dacia Lodgy, ebből 4 ezer darab kelt el tavaly július óta. A legkeresettebbek közé tartozik még az Opel Combo, a Skoda Kodiaq, a VW Touran, a Peugeot Rifter, a Citroën Belingo, ezekből csaknem 4 ezer darab talált gazdára, állami támogatással.
- mondta Gablini Gábor.
Harc a koros autópark ellen
Gablini Gábor azt is elmondta, hogy az autóvásárlási program hozzájárul a magyar autópark korszerűsödéséhez. A Magyar Lízingszövetség és a Gémosz pedig minden olyan lépést támogat, amely segíti ezt a folyamatot. Így támogatják a tisztán elektromos autókra vonatkozó támogatási keret esetleges bővítését is.
Az autóvásárlási programokra azért is szükség van a Magyar Lízingszövetség és a Gémosz szerint, mert Magyarországon a hivatalos KSH-adatok szerint tavaly több mint 3,8 millió személyautó volt forgalomban, ezek átlagéletkora 14 év volt. Szemben a 10-15 évvel ezelőtti helyzettel, amikor az autók átlagéletkora még 10-11 év volt.
Új fordulat az Árpád hídi tragédia ügyében: nemcsak a gázoló mercis, a gyorsuló BMW-s is gyanúsított
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Masszív orosz csapás érte az ukrán energetikai rendszert
- Rendkívüli bejelentésekre készül a kormány
- Első futómű nélkül landolt a FedEx Boeing repülője – képek, videó
- Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is
- Szijjártó Péter: éljenek a világ bármely pontján is, a magyaroknak küldetésük van
- Ezzel a 3,1 tonnás kocsival furikázik Budapesten a kínai elnök