Keleti Éva tegnap elment, de a gondolatai velünk maradnak.
Augusztus 24. és szeptember 9. között a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz programsorozatán a 6 vidéki és határon túli nagyszínpadi alkotás, illetve a 6 budapesti kamaraelőadás mellett hat színészképző iskola is bemutatkozhat egy-egy vizsgaelőadással a fővárosi közönségnek.
A Városmajori Szabadtéri Színpad szervezésében 12. éve futó zsűrizett mustra többek között azért jött létre, hogy helybe hozza a Budapest határain túli színházi élményeket. Az eleinte egyhelyszínes, hét előadást bemutató esemény 2023-tól új szekcióval bővült, a nagyszínpadi művek mellé kamaraelőadások is bekerültek a programba, amelyeket a margitszigeti Kristály Színtér színpadán láthattak a nézők.
Idén ismét bővül a Szemle Plusz: ezúttal 6 színi iskola mutatkozik be - versenyen kívül, az OFF program keretében - egy-egy vizsgaelőadással az eseményen, hogy a következő színészgeneráció tehetségeit is megismerhesse a budapesti közönség. Az előadások után esténként közönségtalálkozón és szakmai beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők. A résztvevő intézmények és előadásaik: Színház- és Filmművészeti Egyetem (Csokonai Vitéz Mihály: Tempefői), a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Intézet (Euripidész: Oresztész), a Pesti Magyar Színiakadémia (Martin MCDONAGH: Piszkavas, avagy Leenan szépe), a Keleti István Művészeti Iskola (Kurt Weill - John Gay - Elisabeth Hauptmann: Háromgarasos Opera), a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés (Robert Lopez, Jeff Marx, Baráthy György: Avenue Q. - a mi szobánk) és a Freeszfe Egyesület (Nilats Niltat: Tériszony). A Szemle Plusz OFF programok térítésmentesen látogathatók.
A Szemle Plusz versenyprogramjában idén olyan különlegességek lesznek láthatóak, mint a Sepsiszentgyörgyről érkező Iráni konferencia Bocsárdi László rendezésében, vagy a marosvásárhelyi Az igazság gyertyái című Székely Csaba darab és egy újvidéki alkotás, a Történt egyszer Újvidéken. A tatabányai Jászai Mari Színház társulata Szikszai Rémusz rendezésében egy feketekomédiával, a Hóhérokkal érkezik, míg a Budaörsi Latinovits Színházból Alföldi Róbert főszereplésével a Liliom című előadás lesz látható a Szemle Plusz programjában. A tavaly legjobb előadás díját megszerző Miskolci Nemzeti Színház is ismét versenybe száll, és Pintér Béla-Darvas Benedek Gyévuska című művével mutatja be Budapesten.
A kamaraelőadások versenyében ezúttal óriási színészi alakítások, izgalmas társadalmi kérdések, személyes sorsok versengenek egymással: a Milf című előadás Pető Kata és Rohonyi Barnabás kettősében, a Telik egy vizsgaelőadásnak készült önadaptáció, Márfi Márk előadásában, Sodró Eliza Janikovszky Évát jeleníti meg a Kizárólag az utókor számára című előadásban, Bezerédi Zoltán a teremtéstörténet "cigányos" olvasatát adja elő a Cigány Mózesben, egy fiatal színésznő, Péteri Lilla Cserhalmi György rendezésében mutatkozik meg a Tizenhét hattyúkban, de a gyerekvállalás szép és egyben gyötrelmes témájával is foglalkozunk Pálos Hanna és Vizi Dávid duóján keresztül a Lélegezz című kamaraelőadásban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Szemle Plusz amellett, hogy egy színes és alapos színházi körkép, mindeközben szakmai versenyprogram is, amelyet egy négyfős zsűri kísér majd figyelemmel, és amelynek Benkő Nóra, a Színpad ügyvezető igazgatója mellett Hernádi Judit Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kocsis Gergely Jászai Mari-díjas színművész és Háy János József Attila-díjas író lesznek a tagjai, míg a Kristály Színtér darabjait Benkő Nóra mellett Zsurzs Kati Aase-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és Kerekes József Jászai Mari-díjas színész díjazzák.
A Szemle Plusz programsorozat az elmúlt években olyan népszerű, kulturális találkozóhellyé vált, ahol a színházi szakma és a közönség, a pályakezdő színész és az érdemes művész, a határon túli alkotó és a budapesti rendező kezet foghat, eszmét cserélhet és együtt szórakozhat a Városmajorban és a Margitszigeten.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







