4 °C Budapest
Aerial view Of Christmas fair in Budapest

Hivatalos! Mégis lehet karácsonyi vásár a Vörösmarty téren: meg is van, ki rendezheti meg

2022. szeptember 30. 16:21

Az Advent Bazilika esemény szervezői kaptak az idei esztendőre elvi hozzájárulást a Vörösmarty téri vásár szervezésére - áll a Belváros Önkormányzatának sajtóközleményében.

Az előzmények fényében Belváros Önkormányzata elkötelezett a Vörösmarty tér színvonalas, gondos és mindenekelőtt a lakossági igényeket szolgáló üzemeltetése és az ezzel harmonizáló közterület-használat megvalósítása mellett, így a karácsonyi vásár megrendezése ügyében is ezeket a szempontokat tartja szem előtt.

A vásár szervezésében olyan partnerrel kívántak együttműködésre lépni, aki kellő szakmai tapasztalattal, helyismerettel rendelkezik és a fenti elvek érvényesülése mellett tudja vállalni a vásár megvalósítását. Így kezdett tárgyalásba Belváros Önkormányzata a Budapest Branddel, amely során a felek között korrekt, többszöri, partneri egyeztetés zajlott a Vörösmarty téri karácsonyi vásár megszervezése ügyében. A Budapest Brand – a saját szempontjából érthető okokból – csak 2 évre szóló együttműködés esetén tudta volna a vásár szervezését elvállalni. Belváros Önkormányzata a Vörösmarty tér üzemeltetéséért, valamint az itt élőkért vállalt felelősségére tekintettel olyan együttműködést szeretett volna kialakítani, amely a kölcsönös elégedettségen, a remélt közös sikereken és mindenekelőtt a lakosság igényeinek való megfelelésen alapszik, nem pedig egy előre kialkudott időtartamon. Mindezekre tekintettel nem jött létre megállapodás a Budapest Brand és Belváros Önkormányzata között az idei vásár megvalósítására vonatkozóan.

Belváros Önkormányzata kormányzati támogatással 2019-re teljes körűen felújította a Vörösmarty teret. A sűrű közműhelyzet és az alatta futó kisföldalatti alagút ellenére is közel tíz százalékkal növelték a zöldfelület nagyságát. A korábban is ott álló 10 fa mellé 15 új fát telepítettek, a Harmincad utcába 8 planténeres fát is kihelyeztek. Ezt követően a tér kezelése – mind a zöldfelületek, mind a köztisztasági és karbantartási teendők tekintetében – a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat feladata lett volna.

A terek elhanyagoltsága, gondozatlansága miatt 2021. július 12-én Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros polgármestere nyílt levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez az V. Kerület Önkormányzata által megújított terek belvárosiakhoz, Belvároshoz méltó üzemeltetése érdekében. A Főváros 2021. október 12-én aláírt együttműködési megállapodásban deklarálta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a terület zöldfelület üzemeltetetési és tisztántartási feladatai kikerüljenek a feladatkörükből. Majd a Főváros saját karbantartási hiányosságait látva 2022. április 28-án megkötött megállapodásban a zöldterületek fenntartásával és tisztántartásával járó feladatokat mindenféle anyagi forrás nélkül inkább átadta Belváros Önkormányzatának. Végül a 2022. július 27-én kihirdetett Kormányrendelet hozta meg a Vörösmarty térrel kapcsolatos feladatkör és hatáskör rendezését, biztosítva a közérdeket szolgáló, megfelelő üzemeltetést és rendezve a közfeladatok ellátásához szükséges anyagi forrás kérdését is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az V. kerület hagyományosan nemcsak a Vörösmarty téri, hanem a Szent István téri karácsonyi vásárnak is otthont ad. A Szent István-bazilika előtti téren 2011 óta megrendezésre kerülő vásárt 2019-ben és 2021-ben is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották. A rendezvény évek óta jelentős szerepet vállal a belvárosiak közösségének ünnepében, hiszen hagyományosan itt kerül megrendezésére az V. kerületiek adventi gyertyagyújtó ünnepsége és évről évre külön fogadás keretében vendégül látják a belvárosi gyermekeket mézeskaláccsal, forró teával, karácsonyi ajándékokkal. A társadalmi szerepvállalás jegyében az esemény rendszeresen támogatja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtését is. Miután a Vörösmarty téri vásár ügyében a Budapest Branddel nem sikerült megállapodásra jutni, Belváros Önkormányzata az Advent Bazilika esemény szervezőivel zajlott tárgyalások eredményeképpen az idei esztendőre elvi hozzájárulását adta a Vörösmarty téri vásár általuk történő megvalósításához. A hozzájárulás feltétele, hogy a szervezők eleget tegyenek a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által – közterület-használati határozatban – előírt kötelezettségeknek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 23. kedd
Viktória
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 22. 19:29