A hőség miatt az is előfordulhat, hogy több szakaszt törölni kell a Touron, a szervezők viszont minden eshetőségre felkészültek.
Hazatért Olaszországból minden idők legeredményesebb magyar kerékpárversenyzője, Valter Attila. Első interjújában beszélt többek között arról is, nem gondolta volna, hogy Magyarországon ekkora visszahangja lesz a sikerének, hiszen többek között a Puskás Áréna is rózsaszín díszkivilágítást kapott.
Hazatért Olaszországból minden idők legeredményesebb magyar kerékpárversenyzője, Valter Attila. Az országúti-kerékpárversenyzés legnagyobb hazai reménysége a 14. helyet szerezte meg összetettben az idei Giro d’Italia-n, ahol első magyarként a legjobb 25 éven alulinak járó fehér, majd három napon át a kerékpársport egyik legértékesebb mezét, az összetettben legjobbnak járó rózsaszín trikót is magára ölthette.
A magyar kerékpáros csapata, a Groupama-FDJ engedélyt adott névadó szponzora magyarországi leányvállalata, a Groupama Biztosító számára, hogy interjút készítsen a 22 éves tehetséggel.
Valter Attila beszélt többek között arról is, nem gondolta volna, hogy Magyarországon ekkora visszahangja lesz a sikerének, hiszen többek között a Puskás Áréna is rózsaszín díszkivilágítást kapott, az emberek pedig szintén Giro-lázban égtek. Mint mondta, a külföldi versenyzők nem is értették, mi folyik Magyarországon, mint beszámolt róla, "ilyen Hollándiában elképzelhetetlen lenne".
A versenyző beszélt arról is, hogyan jutott el Csömörről a kerékpározás élvonalába, és elmondta, miképp látja a hazai kerékpársport jövőjét. Az interjút itt lehet megnézni:
Rendkívüli bejelentés az MTA-tól: csodálatos égi jelenség ragyoghatja be a hazai égboltot a hétvégén
Az elmúlt napok intenzív naptevékenységének köszönhetően a hétvégén akár Magyarország felett is megjelenhet a sarki fény.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







