12 °C Budapest
Pangtak a mozik az első hétvégén: ötszázszoros visszaesést hozott a pandémia

Pangtak a mozik az első hétvégén: ötszázszoros visszaesést hozott a pandémia

2021. május 7. 10:00

Összesen 496 mozijegyet, a két évvel ezelőtti szám mintegy ötszázadát vásárolták a magyarok a mozik november óta első hétvégéjén. A toplistára így 100 néző alatti filmek is felkerültek, de akadt olyan vetítés is, amit tizen sem láttak.

Összesen 496 mozijegyet vásároltak Magyarország területén május első hétvégéjén, egyben a november óta első első olyan napokon, amikor nyitva tarthattak a mozik – számolt be róla a Filmforgalmazók Egyesülete összesítéséből. A rekordalacsony számhoz azon túl, hogy kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatóak a mozik az is hozzájárulhatott, hogy a legtöbb multiplexet üzemeltető, legnagyobb hálózat még zárva tart, ráadásul egyelőre még csak egyetlen egy új filmet mutattak be.

A heti mozis nézettségi toplista első helyére 108 nézővel: ezt a számot a Boszorkányok című, 26 hete bemutatott film került. A filmet országos szinten összesen hét vásznon vetítették.  A toplista második helyére a 27 hete bemutatott Trollok a világ körül című animációs film került, 78 nézővel, harmadikra pedig a 41 hete bemutatott Scooby, 83 nézővel(a toplista mozijegyek árai és nem a látogatottság alapján rangsorol). 

Az összesen vetített 12 film közül a Greenland - Az utolsó menedék volt a legkevésbé népszerű.Az összesen egyetlen teremben vetített akciófilmre mindössze kilenc néző volt kíváncsi.

Éredekesség, hogy 2019-ben a május 2-i hétvégén több mint 227 ezren voltak moziban, tehát majdnem 500-szor annyian, mint idén ugyanakkor. Lesz tehát mit behoznia a moziknak és filmforgalmazóknak, ha talpra akarnak állni a pandémia után.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Erőss Anna

1970-ben nívódíjat kapott kollégáival a hírszolgálati rendszerben végzett munkájáért, majd 1973-ban Kazinczy-díjjal tüntették ki.

Elhunyt Sebő Ferenc

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző és népzenekutató. Ő

NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem