Eisenhüttenstadt, a lengyel határ közelében fekvő német város különleges kezdeményezéssel próbálja megállítani a népességcsökkenést.

Lázár János nemrégiben bejelentette, hogy javasolni fogja a kormánynak a helyi iparűzési adó (HIPA) megreformálását, mivel szerinte az önkormányzatok sokszor nem hatékonyan használják fel ezeket az összegeket – írta meg a 24.hu
Újabb jogköröket vonhatnak el az önkormányzatoktól, a közlekedési miniszter javaslatára változhatnak a körülményei az iparűzési adó beszedésének. Lázár János szerint a módosítás azért indokolt, mert az önkormányzatok nem gazdálkodnak jól a bevétellel. Év elején már módosultak az iparűzési adó bizonyos feltételei, erről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.
Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnöke komoly veszélyt lát abban, hogy az önkormányzatok elveszíthetik a helyi adók feletti rendelkezést, és több regnáló polgármester is elégedetlenségét fejezte ki a változtatásokkal kapcsolatban.
Lázár János úgy véli, hogy véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy egyes településvezetők a helyi vállalkozók által befizetett adókat fesztiválokra és mulatságokra költik, majd a kormányhoz fordulnak pénzügyi segítségért.
Szerinte a helyi adóbevételeket inkább iskolákra, óvodákra, kórházakra és infrastrukturális fejlesztésekre kellene fordítani. Bár részleteket nem árult el a javasolt reformról, az MKOE régóta szorgalmazza a helyi adók megszüntetését, mert azok bonyolultak és nehezen kezelhetők.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ruszin Zsolt azt is elmondta, hogy helyi adók eltörlését alaposan elő kellene készíteni, legalább öt évet szánva a változtatásokra. Szakmai egyeztetést is szükségesnek tart, hogy a kormány milyen módosításokat tervez, például hol szélesítené az adóalapot, hol mérsékelné, illetve milyen új adókat vezetne be. Ruszin szerint az adózási rendszer átalakítását következetesen kellene végrehajtani, hogy kiszámíthatóbb legyen mind a nagy-, mind a kisvállalkozások számára.

Ez lenne a pusztuló nyugat? Rezsicsökkentés nélkül is szinte minden energiaár csökkent ezen a helyen
Igaz, az energiaárak még így is több mint 25 százalékkal magasabbak, mint az energiaválság előtti 2022-es évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


