Október 25-én, vasárnap hajnalban egy órával vissza kell állítani az órákat.
Egyelőre nem tudni, mekkora lesz az összeg, amit elkérnek a mosdó használatáért, de nem ők az elsők ebben.
Már felszerelték a fizetőkapukat és az automatákat a fővárosi Westend plázában - egyébként a kompleyum épp az idén lesz 25 éves. A 444 szúrta ki, hogy az előkészületek már meg is történtek, az automaták bár még nem működnek, de hamarosan sor kerülhet erre.
A lap szerette volna megtudni, hogy mennyibe fog kerülni a mosdó használata a népszerű plázában, ám választ mindeddig nem kaptak, tehát ez nem derült ki. Az biztos, hogy nem elsőként a Westendben kell majd fizetni: a nyolcadik kerületi Corvin Plazában már több éve fizetős a mosdó.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







