Pünkösd vasárnapján és hétfőjén is a megszokott, az adott napi menetrend szerint szállítják el a MOHU Budapest Zrt. munkatársai az időben kikészített hulladékot.
Rengeteg magyar kertesház-tulaj kerülhet bajba ilyen miatt: sokan nem tudják, hogy ez is tilos
Rögtön az év elején többen is lebuktak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei által végzett közúti ellenőrzéseken. Az adatbázisok alapján évek óta illegális fémkereskedelemből egészíti ki a családi kasszát három Hajdú-Bihar vármegyei férfi.
Az egyenruhások Polgáron állítottak meg olyan autókat, amelyek fémhulladékkal megrakodva tartottak a közeli fémkereskedő telephelyére. A sofőrök éppen háztartási hulladékokat akartak leadni, de az ellenőrzésekkor kiderült, hogy az elmúlt három évben már több tonna fémhulladéktól szabadultak meg ily módon.
Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a temérdek fémhulladék nem a saját háztartásukban keletkezett, hanem különféle munkákért kapták cserébe, majd anyagi haszon fejében értékesítették tovább. A sikeresnek látszó „fémbiznisz” veszteséggel zárt, mivel az elkövetők többszázezer forint bírságra számíthatnak. A NAV munkatársai fémkereskedelmi törvénysértés miatt indítottak eljárást.
Figyelem! A fémkereskedelmi szabályok szerint természetes személy saját ingatlanán legfeljebb három köbméter fémhulladékot tárolhat, ami egyértelműen az ingatlanához köthetően keletkezett. Kizárólag saját tulajdonú fémhulladék értékesíthető fémkereskedelmi engedély nélkül, fémkereskedő, illetve adható át koncesszori fémkereskedő részére. Az ellenszolgáltatásért cserébe kapott fémhulladék megszerzése felvásárlásnak minősül.
A koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer bevezetéséhez kapcsolódóan módosult a fémkereskedelmi szabályozás is. 2023. július 1-jétől a természetes személyek vegyesen és elkülönítetten gyűjtött települési hulladék részét képező fémhulladékai (háztartási fémhulladékok), valamint a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termékek fémhulladékai (pl. fém italdobozok, aludobozok, flakonok, fém csomagolási hulladékok, elem, akkumulátor hulladékok stb.) kizárólag koncesszori fémkereskedő vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó részére adható át!
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A grúz államfő meg fogja vétózni a külföldi ügynökökről szóló törvényjavaslatot
- Erős képviselete van a szerb kormányban a vajdasági magyaroknak
- Harkivban tartott kihelyezett haditanácsülést Zelenszkij
- Donald Tuskot is megfenyegettékközzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- Karácsony Gergely: Budapestnek még több villamosra lenne szüksége
- Megszólalt a szlovák rendőrség a Fico-merénylet ügyében