Egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol.
Az energiamegtakarítást eredményező, használt lakás felújítására szánt lakossági források 50 százalékos állami támogatásból származó kiegészítését javasolja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) - közölte a szövetség.
Elképzelésük szerint a támogatásra pályázni lehetne, és annak összegét maximálnák. Bár korábban Magyarországon jellemzően keveset költöttek meglévő ingatlanaik felújítására, ami a lakásvagyon műszaki állagának elöregedéséhez vezetett, most elsősorban energiamegtakarítási szempontból nőtt a hajlandóság erre. A jelen helyzetben viszont visszafogja ezt a hitelek és az építőanyag drágulása, ezt ellensúlyozhatná az állami támogatás - írták közleményükben.
Az ÉVOSZ szerint a támogatás mellett szól az is, hogy a lakásoknál a legtöbb energia a nyílászárókon, a falakon és a födémen keresztük szökik el. A külső nyílászárók, falak és a födém hőszigetelésében pedig mind a termékek, mind a munkavégzés területén jelentős a magyarországi gyártás, a magyar tulajdonú vállalkozások erős piaci jelenléte. Vagyis a támogatás mentőövet jelent az építőipar, elsősorban a kis-, közepes vállalkozások és a magyarországi építőanyag-gyártók részére is. Közleményükben utalnak arra is, hogy az energiamegtakarítás csökkentheti a "Brüsszelnek fizetendő kvótaösszegeket", a csökkenés pedig forrása lehet az állami támogatásnak.
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







