Folytatódik az átlagosnál enyhébb időjárás a jövő héten is, de marad a borult, párás, gyakran ködös idő, néhol szitálás is várható.
Melyik hónapban milyen lakáskarbantartási és kertgondozási munkát érdemes végezni, hogy minden jól mutasson? Az Praktiker barkácsáruház szakértői éves karbantartási tippeket és részletes menetrendet állítottak össze, amelyből megtudhatjuk a részleteket.
A kerti, és a lakás körüli munkákra mindenki úgy gondol, mint amit tavasszal, nyáron és kora ősszel lehet csak művelni. Azonban ez koránt sincs így, hiszen nagyon sok olyan házkörüli munka van, amit már most januárban meg tudunk csinálni.
Január-február
A tél utolsó hónapjaiban már nagyon várjuk a jó idő megérkezését, de még sok időt töltünk a lakásban, ezért ez nagyszerű alkalom a közös tervezésre. Gondoljuk át, ebben az évben mit szeretnénk megújítani a lakásunkban, és ennek megfelelően készítsünk éves menetrendet. Ne feledjük, hogy a jó eredményhez gondos tervezésre van szükség. Ha van kertünk, az ezzel kapcsolatos teendőket is gondoljuk át: készítsünk ültetési tervet, ennek megfelelően kezdjük meg a szükséges eszközök, magvak beszerzését. Februártól már készülhetünk a kert ébredésére: elkezdhetjük a gyümölcsfák, díszönvények és örökzöldek metszését, melegebb napokon pedig a lemosó permetezéseket, a fásszárú növények és rózsa ültetését.
A lakásban egy nem túl népszerű házimunka ajánlható a szürke és hideg januárban: olvasszuk le, tisztítsuk ki a hűtőszekrényt. Közben a hűtendő, fagyasztandó ételeket kitehetjük az erkélyre, ablakba.
Március-június
A tavasz a megújulás, a nagytakarítás időszaka, persze nem kell feltétlenül túlzásba vinni, de az állagmegóvás, a lakásunk általános állapota miatt érdemes évente legalább egyszer alaposabban kitakarítani. Az ablakpucolás sem a legtöbbünk kedvence, igyekezzünk szép, napos márciusi hétvégét választani hozzá.
A takarítás mellett érdemes néhány felújítási, karbantartási munkát is erre az időszakra időzíteni. A száradás elősegítése és a szellőztetés miatt a parketta csiszolásához, lakkozásához jó időre van szükség, a május-június közötti időszak ezért megfelelő lehet. A festési és tapétázási szezon korán kezdődik, és hosszúra nyúlik a tapasztalatok szerint: március végétől október közepéig tart. Ideálisnak azonban a májust és az augusztus-szeptembert lehet mondani, ugyanis jó idő kell hozzá főként a festék száradása miatt.
Márciustól felpörögnek az átépítések, felújítások, burkolások.
A terasz, erkély burkolásához, kültéri falburkoláshoz a 10-30 Celsius-fok közötti hőmérséklet a legoptimálisabb, így célszerű tavaszra vagy őszre időzíteni.
Kerti teendőink is elkezdenek sokasodni: a jó idő beköszöntével megkezdhetjük a kerítésfestést, kültéri bútorok felújítását. Fontos, hogy időben kezdjük meg a talajelőkészítést, lazítást, gereblyézést, valamint a lemosó permetezést. Akad dolgunk az ültetéssel is: jöhet a gyümölcsfák, díszcserjék, évelők ültetése, a korai zöldségfélék vetése szabadföldbe (retek, tépősaláta, hagyma, korai karalábé), a fűszernövények és egynyári, valamint balkonnövények vetése. Idejében érdemes ellenőrizni a grillsütő és kapcsolódó eszközök állapotát, a gyerekes családoknál pedig előkerülhet a trambulin, és nyár elejéhez érkezve készülhetünk a medence-projektre is.
Június-augusztus
Noha a falfestés szezonja tavasszal kezdődik, sokan megvárják vele a szabadságolások idejét, és akkor vágnak bele az alapos előkészületet igénylő munkába. Miközben a falfestéshez a nyári hőség nem éppen ideális, a faljavításhoz, képek felfúrásához megfelelő lehet ez az időszak, hiszen feltehetően kevesebb szomszédot zavarunk ilyenkor a zajjal.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A nyári kánikulában fontos a lakás hűvösen tartása, a rendszeres szellőztetés. Legkésőbb nyár elején ellenőrizzük a redőnyök állapotát, ha szükséges, végezzük el a szükséges felújítási munkákat. Noha a kánikulában nem ez az első gondolatunk, a szakértők szerint fontos tapasztalat, hogy érdemes ilyenkor elvégeztetni a fűtési rendszer éves karbantartását, mert szeptembertől már nehezebb lesz elérni a szakembereket.
A kertben az intenzív öntözés a felmelegedés miatt nagyon fontos, és figyeljünk a növények folyamatos tápanyagutánpótlására is. Akinek van lehetősége kisebb vagy nagyobb medencével hűsíteni magát, a víztisztításra, megfelelő pH értékre figyeljen rendszeresen.
Szeptember-október
Noha a fürdőszoba ráncfelvarrását bármikor elvégezhetjük, a kisebb munkákat érdemes lehet ősszel elkezdni, a szabadságokról visszaérkezve. A felszerelés és bútor cseréjét magunk is megoldhatjuk, de a komolyabb felújítás szakembert igényel, és fontos a sorrend. A vízvezetékek és szerelvények kiépítése, kádak és zuhanytálcák beállítása és szerelvényezése a hidegburkolás előtt, míg a szekrények, tükrök, fürdőszobai kiegészítők rögzítése a hidegburkolás után történik. A karbantartási munkálatokat (szifontisztítás, vízkőtelenítés) viszont rendszeresen, akár havonta végezzük el, mert elhanyagolásuk gondot okozhat. A Praktiker szakértői szerint csöpögő csap megjavításához a legtöbb esetben elegendő egy alapos vízkőtelenítés és a tömítőgyűrűk cseréje.
A rezsiszámlán már az is meglátszik, ha ablakszigetelő fóliával, hőtükrös fóliával, ablaktömítő szalaggal támogatjuk a szigetelést. Jelentős megtakarítást otthonunk teljes kültéri szigetelésével (EPS, XPS, kőzet-, üveg- és ásványi gyapot) érhetünk el. Ennek pozitív hatásait nemcsak télen, hanem a nyári kánikulában is élvezhetjük.
A kertben használjuk ki minél tovább a jó időt, de időben kezdjük meg a téli előkészületeket, a metszést és a növények fagyvédelmét.
November-december
Az ünnepi időszak előtt érdemes ellenőrizni az otthoni szerszámkészletet: ha esetleg úgy látjuk, hiányzik valami, abból még nagyszerű karácsonyi ajándék is lehet. Ha van rá megfelelő helyünk, ilyenkor elvégezhetjük a kisebb-nagyobb bútorjavításokat, sőt, a Praktiker szakértői szerint a fugák, láblécek javítására, újraillesztésére is megfelelő időszak lehet a karácsonyt megelőző ünnepi ráncfelvarrás.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








