2025. augusztus 20 tűzijáték: mikor lesz a budapesti tűzijáték 2025-ben, hol lesz tűzijáték Balatonnál? Tűzijáték közvetítés 2025: hol nézhető a tűzijáték online vagy tévében?
Továbbra is Melbourne a világ legélhetőbb városa, Bécs pedig csak éppen hogy alulmaradt az ausztráliai várossal szemben. Az Economist Intelligence Unit által készített felmérés szerint az elmúlt évben a növekvő számú terrorista akciók miatt több város pontszáma is romlott, emellett az egyes országok között húzódó diplomáciai feszültségek is beárnyékolták a végső eredményeket.
Melbourne a legélhetőbb, de Budapest is javul
Az ausztráliai Melbourne maradt a világ legélhetőbb városa az összevetésben szereplő 140 város közül, de nem sokkal marad le a sorban Bécs sem. Sőt, igazából elég szoros lett a végeredmény a dobogós helyeken, Bécs 0,1, Vancouver 0,2, míg Toronto 0,3 százalékponttal maradt csak le az első helyről.
Bár az első öt helyezés változatlan a tavalyi listához képest, egy év alatt több nagyváros is helyet cserélt egymással. Sydney például négy helyet rontott és ezzel kiesett a tíz legélhetőbb város közül, főként a terrorizmus fokozott veszélye miatt. Így tudott Hamburg felkerülni a tízes listára, míg Frankfurt és Berlin stabilitási pontszáma is romlott.
Az elemzés szerint egyébként Budapest is javított korábbi helyezésén, a magyar főváros öt év alatt sokkal élhetőbbé vált, 2016-os pontszáma megközelíti a 90-et.

Damaszkusz a sor legvégén
Az elemzés szerint az elmúlt éven egyértelműen nyomott hagyott a terrorizmus, és bár nem új keletű dologról beszélünk, a terrorista akciók gyakorisága és elterjedtsége egyértelműen nőtt. Emellett az országok közötti rangsort a meghúzódó diplomáciai feszültségek is befolyásolták, ez sok esetben kihatott a pontszámokra.
Visszaesett a globális élhetőségi pontszám
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Összességében a globális élhetőségi pontszám 0,9 százalékkal 74,8 százalékra esett vissza öt év alatt, ennek a csökkenésnek az egynegyedét a 2015-ös év hozta össze. A vizsgált mutatók közül a gyengülő stabilitási helyzet járult hozzá leginkább a csökkenéshez, a stabilitásra adott globális pontszám 2,4 százalékkal, 71,3 százalékra esett vissza a 2012-es 73,7 százalékról.
Öt év alatt a vizsgált 140 országból 96-nál történt valami változás az élhetőséget mérő pontszámban, ezek közül 71 esetben csökkent az index értéke. Két város, Damaszkusz és Kijev jelentősen, 25 és 26 százalékos visszaesést mutatott főként a helyi konfliktusok következtében.

Itt a friss árlista: ennyibe kerülhet az Ország Tortája 2025-ben szeletenként a magyar cukrászdákban
A tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


