Piaci szereplők idén a fehérárupiacon akár 20 százalékos drágulást sem tartanak elképzelhetetlennek, amely piac tavaly mintegy 10 százalékot zsugorodott.
A háztartási berendezések magyarországi piacáról szóló statisztikák szerint, melyet az Európai Fehérárugyártók Szövetsége (CECED) Magyarországi Egyesülése szolgáltat, tavaly a globális válság, valamint a magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt mind a gyártók, mind a kereskedők nehéz évet zártak, és idén sem számíthatnak sokkal jobbra.
A kereskedők közül például az Elektropont ment csődbe tavaly, de a gyártók közül is számos nehéz helyzetben van. Nehezíti az értékesítést az is, hogy a piac 40 forgalom adó hitelre vásárlók számára egyre nehezebb kölcsönforrást szerezni.
Tavaly főleg hűtőgépekből fogyott a korábbi évekhez képest jóval kevesebb, de a tűzhelyek és a mosógépek forgalma is erősebb visszaesett. A legkisebb mértékű csökkenést a mosogatógépek szenvedték el, ugyanis itt még mindig viszonylag alacsony a háztartások ellátottsága.
A CECED magyarországi elnöke szerint sokat lendítene az ágazaton, ha más európai országokhoz hasonlóan nálunk is támogatná az állam a korszerűbb berendezések vásárlását, például szja alapból történő leírással.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Indesit Hungary Kft. vezetője szerint idén további 8 százalékkal csökkenhet a piac, és a forint gyengülése miatt a 20 százalékos áremelkedés sem elképzelhetetlen. A Candy magyarországi vezetője szerint pedig akár már márciusban 6 százalékos drágulás jöhet.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







