A lehúzott, zárt redőnyt átszakította, majd a falról a földre esett. Személyi sérülés nem történt.
Hétfő este fél 10-kor az iskolák intézményvezetői megkapták azt a járványügyi intézkedési tervet, amely a 2020/21-es tanévben lesz érvényben. A protokoll többek között rendelkezik a csengetési rendről, a diákok esetleg maszkhasználatáról, de arról is, mi mindenre kell felkészülniük az intézményeknek.
Hétfő este fél 10-kor az iskolák intézményvezetői megkapták azt a járványügyi intézkedési tervet, amely a 2020/21-es tanévben lesz érvényben - hozta nyilvánosságra Facebook oldalán a PDSZ. Kiemelendő, hogy a most elkészült protokoll rögtön a bevezetésben így fogalmaz:
Oktatás tehát lesz, ám az iskoláknak kemény szabályokat betartva kell majd ezt végigcsinálniuk. Ilyen például:
- Minden köznevelési intézményben alapos, mindenre kiterjedő fertőtlenítő takarítást kell elvégezni, a fertőtlenítő szereket a fenntartónak kell biztosítani, a tanévkezdéshez szükséges mennyiséget az operatív törzs rendelkezésre bocsátja.
- A személyes megjelenést igénylő tanévnyitó konferenciák helyett a köznevelési intézmények vezetői online tájékoztatás keretében kapják meg a tanévkezdéshez szükséges információkat.
- A nevelési-oktatási intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja. Az oktatásban és nevelésben, illetve az intézmények működtetésében csak egészséges és tünetmentes dolgozó vegyen részt.
Ezen felül, a protokoll arra kéri az intézményeket, tájékoztassák a szülőket arról, hogy amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, a NNK aktuális eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van - írták még.
Hozzátették azt is, hogy minden köznevelési intézménynek meg kell tennie a szükséges intézkedéseket az intézményi csoportosulások megelőzésére a tanév folyamán mind az intézmény területén, mind az intézmény épülete előtt. A protokoll azt is írja,
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A protokollban írnak még arról is, hogy ha lehet egy osztály, egy termet használjon, ne vándoroljon napközben, de szó van arról is, hogy a csengetési rendet is úgy kell átalakítani, hogy a szünetekben segítse a védekezést. A nagy létszámú rendezvények (például tanévnyitó ünnepség, bál, szalagavató, kulturális program) megszervezése során az alábbiakra kell tekintettel lenni:
- az Operatív Törzs által meghatározott létszámkorlát szigorú betartása,
- az alapvető egészségvédelmi intézkedések, szabályok betartása (távolságtartás, maszkviselés, kézfertőtlenítés, szellőztetés),
- zárttéri helyett szabadtéri rendezvény szervezése,
- a rendezvény kisebb létszámú rendezvényekre bontása és a résztvevők körének korlátozása.
A protokoll kitért arra is, hogy osztálykirándulások lehetnek, de azért megfontolandó őket megtartani. És ha meg is tartják őket, azt belföldön tegyék. A tervezett külföldi utakat az iskoláknak át kell tervezniük belföldivé.
Ezt gondolja a magyar oktatásról Lannert Judit, a Tisza-kormány új gyermek-és oktatásügyi minisztere
A leendő gyermek- és oktatási miniszterként bemutatott Lannert Judit Magyar Péterrel beszélgetve vázolta fel a hazai oktatás megújításának terveit.
Nyári szünet 2026: mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet 2026-ban? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026







