A közel-keleti feszültségek fokozódása miatt a brit turisták egyre inkább elkerülik Ciprust, Törökországot és Egyiptomot. I
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány ismét pályázatot hirdet nyugdíjasoknak az Erzsébet-program keretében 2018-ban felhasználható üdülésre. Pályázatot beadni 2018. január 19-ig lehet, kizárólag elektronikusan, regisztrációt követően.
A pályázat beadásához és véglegesítéséhez a személyes adatok megadásán kívül még a kitöltött Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum feltöltése is szükséges a pályázói profilba.
A pályázatok beadásában az Erzsébet-program hivatalos ügyfélszolgálata, és az úgynevezett segítőpontok - a Kormányablakok és az Integrált Közösségi Szolgáltató Terek irodái - is segítséget nyújtanak.
- Bővebb információ, és a részletes pályázati kiírás ITT olvasható
- A formanyomtatvány INNEN tölthető le.
Szállásfoglalásra majd a későbbiekben, a pályázati időszakot követően lesz lehetőség, országosan több mint 30, többségében gyógy- és termálvizes fürdőzési lehetőséggel is rendelkező szálláshelyre.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







