Így vehetsz fel kártya nélkül pénzt az ATM-ből: itthon is működik

2018. február 11. 07:00

Magyarországra is megérkeztek az érintésmentes ATM-ek, melyekből akár mobiltárcával is fel lehet venni pénzt. Egyelőre néhányat tesztel belőle egy bankautomatákat üzemeltető cég. Mutatjuk, miért jobbak, mint kártyabedugós társaik.

A 90.9 Jazzy Rádión futó Millásreggeli című műsornak küldte be egy hallgatója kedden a lenti fotót, amelyen egy olyan magyar nyelvű ATM látható, mely úgy tűnik, mintha a hagyományos technológián túl, érintéssel is elfogadna bankkártyákat. A rádióműsor hallgatója annyit írt az ATM-ről, hogy azt egy nagy magyarországi bank üzemelteti.

forrás: Millásreggeli, 90.9 Jazzy Rádió

Jobban szemügyre vettük az ATM-et és az kísértetiesen hasonlít az OTP Bank automatáira, ennek megfelelően megkerestük a bankot az új fejlesztésükkel kapcsolatban, ám a pénzintézettől azt a választ kaptuk, hogy 

ez az ATM bizony nem az övék, 50 digitális fejlesztésük van folyamatban, amelyekről a bevezetéskor fognak beszámolni.

Az OTP-n kívül megkerestük a Bankszövetséget, a Mastercardot és a VISA-t is, ám mindenhol hasonló választ kaptunk: tudnak róla, hogy létezik a technológia, más országokban már bevettnek számít, de a magyarországi piacon nem tudnak a konkrét bevezetésről.

Ezek után kerestük meg a hazánkban több mint 400 ATM-et üzemeltető bankfüggetlen szolgáltatót, az Euronetet, ahol megerősítették, hogy ők kísérleteznek az itthon úttörőnek számító technológia bevezetésével.

Az érintéssel történő készpénzfelvételt néhány Euronet ATM-nél már teszteljük, a szolgáltatás kiterjesztése az egész ATM-hálózatunkra folyamatos

- tájékoztatta a Pénzcentrumot a cég. A szolgáltatással kapcsolatban hozzátették, hogy a szolgáltatás rendkívül kényelmes, egyszerű és biztonságos, valamint, hogy az adott Euronet ATM-ekből az arra alkalmas érintős forintos kártyával a forint mellett euro felvételére is lehetőségük van a kártyabirtokosoknak.

Az arra alkalmas kártya pedig banki forrásaink szerint nem feltétlenül annyit jelent, hogy maga a kártya alkalmas érintéses fizetésre, mivel a plasztikot kibocsátó banknak engedélyeznie kell rajta az érintéses készpénzfelvételi funkciót. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ez azt jelenti, hogy egy olyan kártyával, amellyel gond nélkül fizethetünk érintéssel, nem biztos, hogy fel is tudunk venni pénzt ugyanezzel a technológiával.

Nem kell azonban kétségbe esni, ahogy a fenti képünkön is látszik, nemcsak érintéssel tudunk ugyanis pénzt kivenni az adott autmatákból, hanem a hagyományos módszerrel is.

A Pénzcentrum beszélt egy banki forrásal is, aki elmondta, hogy a technológia évek óta rendelkezésre áll, így nem lenne meglepő, ha a pénzintézetek is hamarosan előállnának bevezetésével. Az érintéses bankautomatákkal kapcsolatban forrásunk is megerősítette az Euronettől kapott tájékoztatást: azok használata biztonságos, gyors és kényelmes.

Az érintéses készpénzfelvétel biztonsági előnye, hogy mivel nem kell bedugni a plasztikot az automatába, egy csalók által odahelyezett masina segítségével sem lehet a kártyát mozgás közben lemásolni. A gyorsasággal kapcsolatban egyértelmű, hogy kedvezőbb csak odaérinteni a kártyánkat, mintha be is kéne azt helyeznünk az automatába, a kényelmi szint pedig külföldi példák szerint azért magasabb, mert egy mobiltárca segítségével akkor is fel tudunk venni pénzt az ATM-ből, ha épp nincs kéznél a bankkártyánk.

Azt viszont forrásunk elmondta, hogy hiába használhatjuk legtöbbször érintéses fizetésre a bankkártyánkat ötezer forintig PIN-kód nélkül, kártyatársasági előírás szerint készpénzfelvételnél ez a szabály nem érvényes, a kódunkra tehát összegtől függetlenül szükségünk van, ha az automatát használni szeretnénk.

Érintéses technológiát egyébként már több országban, például Horvátországban, Szerbiában, az Egyesült Államokban és Angliában is használnak ATM-eken, de itthon egészen eddig nem találkozhattunk velük.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Holdblog  |  2026. október 16. 10:28
A fontos bejelentések podcastja: Viktor bejelentette, mit kell termeszteni a magyar kertekben, Dani...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?