13 °C Budapest

Elkeserítő: ennyi pénzt vett ki a magyarok zsebéből a járvány

2021. január 23. 14:03

A magyarok 50 százalékát anyagi szempontból is rosszul érintette a járvány, csökkent ugyanis a jövedelmük, 46 százalékuk nem érzékelt változást, 4 százalék pedig valamivel több pénzből tud gazdálkodni - mutat rá az éles különbségekre a K&H biztos jövő felmérése. Tízből hat válaszadónál a járvány miatt kútba esett a nyaralás, a megkérdezettek fele kevesebbet találkozott a rokonokkal, 34 százalékuknak pedig jelentősen nőttek a kiadásai a pandémia következtében. A járvány - amellett, hogy sokaknál anyagi téren negatív változást hozott - felértékelte a megtakarítások és az öngondoskodás fontosságát, hogy egy későbbi krízishelyzetben vagy éppen a nyugdíjba vonulás után az érintettek stabilabb anyagi helyzetet teremthessenek maguknak.

A magyarok mindennapjait sok szempontból keresztülhúzta a járvány, három területen kiemelkedő változást tapasztaltak az elmúlt év harmadik negyedévében - derül ki a K&H biztos jövő indexének legfrissebb eredményeiből.

A magyarok közel felének csökkentek a bevételei

Vegyes képet mutat a járvány bevételekre gyakorolt hatása a K&H biztos jövő indexe szerint. A harmadik negyedévben a megkérdezettek 46 százaléka nem tapasztalt változást, elenyésző, 4 százalékos azoknak az aránya, akik növelni tudták a bevételeiket a járvány ellenére. A magyarok közel 50 százaléka, azaz minden második ember viszont veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, ami átlagosan havi 48 ezer forintot tett ki. Ez azt jelenti, hogy a járvány miatt bevételcsökkenéssel szembesülő válaszadók közel felének havonta 48 ezer forintnál kisebb, a másik felének pedig ennél nagyobb visszaesést okozott a járvány.

Kútba esett nyaralások, nagyobb kiadások

A kutatás szerint 10-ből 6-an a járvány miatt kénytelenek voltak lemondani a nyaralásról, 5-en pedig kevesebbet találkozhattak a családtagjaikkal, rokonaikkal. A válaszadók 34 százaléka a korábbinál nagyobb kiadásokkal szembesült a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése után.

A biztos jövő index szerint a megkérdezettek 10 százaléka volt kénytelen munkahelyet váltani. Ez első sorban az alacsonyabb végzettségűeknél fordult elő, 13 százalékukra volt igaz, a magasabb végzettségűeknek csak az 5 százalékának változott az állása.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Jelen és a jövő

A bevételcsökkenés tehát sok embert érintett, ám az összkép annyiban azért kedvező, hogy a jelenlegi anyagi helyzetét a megkérdezettek többsége, 59 százaléka viszonylag biztonságosnak látta 2020 harmadik negyedévében, ez pedig megegyezik a második negyedévben és az azt megelőző év azonos időszakában elért eredménnyel. A válaszadók majdnem harmada - 31 százaléka - teljesen biztonságosnak és kiszámíthatónak tartotta az anyagi helyzetét, 14 százalékuk viszont bizonytalan helyzetről beszélt.

A járvány, valamint annak jövedelemre gyakorolt hatása indirekt módon arra is felhívja a figyelmet, hogy aki csak teheti, igyekezzen minél előbb megkezdeni a takarékoskodást előre nem látható helyzetekre és hosszabb távon pedig az időskorára, hiszen az elöregedő társadalom miatt egyelőre nem lehet tudni, hogy a nyugdíjba vonulók mekkora havi juttatást kapnak majd az államtól. Ahhoz, hogy megfelelő életszínvonalon élhessenek, érdemes megtakarítással érkezni a nyugdíjkorhatárhoz

- mondta Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője. A hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacán az egyik legkedvezőbb alternatíva, az állami támogatással - évente legfeljebb 130 ezer forintos adóvisszatérítéssel - igénybe vehető nyugdíjbiztosítás az egyik jó alternatíva. Érdemes a megtakarítást minél fiatalabb korban, akár kisebb összegekkel megkezdeni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem