19 °C Budapest
Közelkép egy 10 forintos magyar érméről.

Ez most komoly, tényleg 45 000 forintot ér ez a 10 forintos érme? Bárki fiókjában ott lapulhat egy

2024. augusztus 17. 16:02

Van egy 1950-es 10 filléres, aminek a szép állapotú darabjai akár több mint 100 ezer forintot is érhetnek ma. Érdemes tehát szétnézni otthon, nem lapul-e egy fiókban, vagy egy ránk hagyott gyűjteményben ez a bizonyos darab. Sőt, 1950-ig sem kell visszamennünk igazi kincsekért, egy 2005-ben kiadott 10 forintos emlékérme ugyanis 35-45 ezer forintot is érhet ma, és ebből bizony bőven sokaknak lehet otthon.

Magyarországon a numizmatika komoly hagyományokkal bír, és számos kivételes értéket képviselő érme található a gyűjtők kollekcióiban. Időről időre azonban felbukkan, azaz inkább előtérbe kerül 1-1 olyan érme, amiről sokan talán nem is tudják, mennyire értékes is valójában. A Pénzcentrumon legutóbb a 2 eurós emlékérmék gyűjtésével, és az ottani legekkel foglalkoztunk, de korábban volt szó 35-40 ezer forintot érő 1000 forintosról vagy éppen több mint 7000 forintot érő 200-asról.

Ezúttal viszont még lentebb visszük a névértékeket, persze ez nem jelenti azt, hogy a „valós” értékek ne lennének brutálisan nagyok, sőt! Ezúttal az 1950-ben elsőként kiadott, teljesen alumíniumból vert 10 filléresről, valamint az utóbbi években igencsak felértékelődött, 2005. április 11-én kiadott József Attila 10 forintosról lesz szó.

Újra lendületben a fillér

Bár kevesen gondolnák, de az 1950-ben, első ízben teljesen alumíniumból vert 10 filléresekből bizony akadnak darabok, amik rém értékesek lehetnek jelenleg – erre hívta fel a figyelmet friss videójával YouTube csatornáján a NumizPortal. Na, de melyik 10 filléres az értékes? Fontos kiemelni, hogy olyan érmét keressünk, amin a Magyar Népköztársaság körirat szerepel, ez váltotta ugyanis a korábbi Magyar Állami Váltópénz köriratot. Ugyanakkor a Magyar Állami Váltópénz köriratos érmét aztán utánverték, úgyhogy van olyan is, de mi ne azt keressük.

Az a bizonyos 50 filléres. Kép forrása: mek.oszk.hu/Fotó: Nagy ZoltánAz a bizonyos 50 filléres. Kép forrása: mek.oszk.hu/Fotó: Nagy Zoltán

De hogyan lesz értékes ez a fillér? A hazai szakirodalom szerint bár ebből a darabból kicsivel több mint 5 millió darabot vertek, ami egyébként brutálisan sok, addig mára nagyon kevés szép állapotban lévő példány maradt fenn. Gondoljunk bele, hogy ez a 10 filléres 1997-ig gyakorlatilag forgalomban volt, ez pedig barátok között is 47-es pályafutást jelent az 1950-es első szériának.

A hangsúly itt tehát a hibátlan, verdefényes darabokon van, ezek viszont akár több mint 100 ezer forintot is érhetnek.

A videóban látszik egy már befejezett aukció, ahol egészen pontosan 115 200 forintért kelt el egy UNC, azaz hibátlan, verdefényes darab. Az érme tehát igazán ritka, jelenlegi kutatásunkkor nem is találtunk éppen online aukción lévő példányt, viszont az utánveretek is szépen mennek:

  • egy kiváló állapotban lévő, a már említett Magyar Állami Váltópénzt körirattal rendelkező, MÁV utánveretet 36-45 ezer forint között árulják, persze makulátlan állapotban lévő érmékről van szó.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy a rosszabb állapotú érméknek is lehet plusz értéke, 500-600 forintot, sőt akár 3000-5000 forintot is érhetnek, úgyhogy ha az ember nem is talál odahaza vagy egy rámaradt gyűjteményben egy makulátlan 1950-es, Magyar Népköztársaság feliratos érmét, attól még kereshet jó pénzt igazából 10 fillérnyi névértékkel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legendás József Attila 10 forintos

Az MNB 2005. április 11-én hozta forgalomba a 10 forintos forgalmi érmének egy emlékváltozatát, amin József Attila portréképe látható. Ezt összesen 27 ezer példányban verték. Az emlékérme réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetéből készült. Viszont a pláne az, hogy a 27 ezer darabból 15 ezer darab extra minőségű veret készült, 12 ezer darab veret pedig sorszámozott díszcsomagolásban került forgalomba.

Kép forrása: mnb.huKép forrása: mnb.hu

Ezek az érmék viszont most kifejezetten sokat érhetnek a gyűjtők számára. Igaz, bár meglehetősen sokat vertek belőle, az elmúlt években mégis markáns az érme értéknövekedése. Mikor 2018-ban először írtunk az érméről, a lapunknak nyilatkozó numizmatikus azt mondta, hogy a különleges, sorszámozott becsomagolt darabok 4000-5000 forintot is érhetnek. Ez akkor tehát a névérték 500-szorosát jelentette. Mostanra viszont úgy látszik igencsak beindultak a József Attila 10 forintosok: egy gyorskeresés után a Vaterán 35-40 ezer forintért találtunk több hirdetést is, de van aki egy első napi veretért 45 000 forintot kér.

Ez utóbbi a névérték 4500-szorosa. 4500-szoros értéknövekedés pedig nem piskóta, ahogy a hat év alatti, akár 9-szeres növekedés sem.

Akárhogy is, a Pénzcentrumon már 2018-ban felhívtuk a figyelmet erre az érmére, így aki akkor akár 4-5 ezer forintért vásárolt egy makulátlan, csomagolt példányt, annak brutális befeketés volt ez az érme. Persze a numizmatika világa, mint minden komoly gyűjtési világ, soha sem biztos, nem árt tisztán látni a piacon, és tájékozódni, mielőtt bárki vagyonokat költene érmékre. A belépést fontolgatóknak jó kezdő iránytű lehet a Pénzcentrum videóblogjának a CashTag-nak a numizmatikai videója.

Iskolakezdés 2024 felmérés

A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat, és azt, hogy valós képet kapjunk az ország helyzetéről.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. október 7. 08:00
Több élelmiszernövény is lehet bioüzemanyag, de az igazi lehetőség a második generációban van. Növén...
MEDIA1  |  2024. október 5. 19:54
Tömegtüntetést tartott Magyar Péter és a Tisza Párt az MTVA Kunigunda útján található székháza előtt...
ChikansPlanet  |  2024. október 4. 14:29
Az Európai Unió más tagországaihoz hasonlóan Magyarországon is folyamatosan emelkedik a csomagolási...
Kiszámoló  |  2024. október 4. 08:30
Magyarország költi az egyik legkevesebbet GDP arányosan a nyugdíjasokra, egyedül Málta költ kevesebb...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 7. hétfő
Amália
41. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?