A probléma az, hogy a növekedési tartalékaink kimerültek az előző pár évben. Ahhoz, hogy ebből kijussunk, ahhoz nem elégséges, és nem is szükséges az euro-csatlakozás.
Június 3-tól megújult kondíciók mellett vásárolhatják meg a lakossági befektetők a Magyar Állampapír Pluszt (MÁP Plusz), amely ötéves futamideje alatt évi 6,73 százalékos EHM-mel (egységesített értékpapír hozam mutató) kapható; ezzel párhuzamosan kivezetik az Egyéves Magyar Állampapírt (1MÁP) - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Öt éve, 2019-ben vezették be új lakossági termékként a Magyar Állampapír Pluszt, amely azonnal nagy siker lett a befektetők körében. A papír állománya 2021-22 fordulóján volt a legmagasabb, akkor meghaladta a 6300 milliárd forintot, majd az infláció emelkedésével veszített vonzerejéből. Ugyanakkor még most is több mint 740 milliárd forintnyi lakossági megtakarítás van MÁP Pluszban.
A MÁP Plusz első kibocsátott sorozatai hamarosan lejárnak, közben az infláció jelentősen csökkent, ezért vált szükségessé a termék megújítása.
A júniustól elérhető új MÁP Plusz továbbra is ötéves futamidejű lesz, ami alatt évi 6,73 százalékos EHM-et kínál a lakossági befektetőknek. A kamatozás változatlanul sávos lesz, az első évben 6,25 százalék, majd fokozatosan emelkedve az ötödik évre eléri a 7,25 százalékot.
Vagyis a befektetőknek érdemes lesz minél tovább megtartani a papírt, hiszen annál magasabb kamatot tudnak elérni. Az eddigi jegyzés helyett adagolt kibocsátással kerülnek forgalomba a papírok, havonta indít új sorozatot az ÁKK.
Az új MÁP Plusz évente egyszer, a kamatfizetést követő öt napban névértéken, vagyis 100 százalékos nettó árfolyamon eladható lesz, ezzel megtartja egyik legnagyobb vonzerejét, a likviditást. A kamatfizetések közötti időszakban pedig a forgalmazók által jegyzett árfolyamon, illetve a Magyar Államkincstárnál változatlan feltételekkel lesz eladható az állampapír. A kamat ugyanolyan sorozatú MÁP Pluszban kerül jóváírásra, így a befektetőknek nem kell külön rendelkezniük annak sorsáról.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A MÁP Plusz megújításával párhuzamosan kivezetik az Egyéves Magyar Állampapírt (1MÁP), az új termékre ugyanis már az első évben 6,25 százalékos kamatot kapnak a befektetők, szemben az 1MÁP 6 százalékos éves kamatával.
Az ÁKK célja a lakossági állampapírpiacon változatlanul az, hogy 2024-ben a GDP 2 százalékának megfelelő nettó állománynövekedést érjen el, az év eddigi időszakának értékesítési adatai alapján ez reális célkitűzés. További kiemelt cél a lakossági befektetők portfólió szemléletének erősítése, ezt szolgálja a MÁP Plusz megújítása is, amely ismét jól kiegészíti a lakossági termékpalettát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







