Az OTP Bank merész lépéssel belépett az üzbég piacra, amely sok szempontból hasonlít a három-négy évtizeddel ezelőtti magyarországi helyzetre.
Erőteljesen megváltozott a befektetési környezet az elmúlt időszakban, míg 2022 a zuhanás éve volt, az idei évben eljöhet a fordulat, de a kockázatokkal is számolni kell.
Nemzetközi és ezzel összefüggésben hazai szinten is megváltozott a befektetési környezet az utóbbi időszakban. Ennek hátterében egyebek mellett a koronavírus járvány utóhatása, az orosz-ukrán konfliktus és a bizonytalan gazdasági környezet áll. Éppen ezért ahhoz, hogy a megtakarítások értéke megmaradjon, növekedjen, a korábbihoz képest más stratégiákra van szükség.
“Nem túlzás azt állítani, hogy 2022 elsősorban a zuhanás éve volt, mind a kötvény- mind a részvénypiacokon, főként az emelkedő infláció és a romló gazdasági kilátások miatt. A világszerte felpörgő infláció pedig még az idén is fejtörést okoz a befektetőknek, de az év első hónapjai alapján már közel lehet a fordulat” - mondta Bánhalmi Gábor, a K&H alapok kezelőjének vezető stratégája a pénzintézet befektetői klub eseményén. A szakember szerint a befektetési döntéseknél elsősorban a hosszabb távú folyamatokat, a gazdasági ciklusok alakulását kell figyelni, ami azonban sokszor háttérbe szorul, mivel érzelmi alapon, gyakran rövid távú döntéseket hoznak a megtakarítók:
A múlt év befektetési szempontból nagyon nehéz volt, ezzel együtt megtakarítóként most is érdemes már előre gondolkodnunk és nem a visszapillantó tükörből vezetnünk. Egyelőre még csak közelítünk az inflációs és a jegybanki fordulathoz, de a piac mindig előrébb jár, amihez nekünk is alkalmazkodnunk kell, amikor a befektetéseinkről döntünk.
A K&H szakértője szerint az is nagyon fontos, hogy a megtakarítók ne essenek az időzítés csapdájába. „Ha nem vagyunk kint a piacon, lemaradhatunk a fordulatról. A rövid távra tervezés csalóka lehet, az újságcikkek, pillanatnyi hírek elviszik mind a piacot, mind a befektetni tervezőket a racionális döntésektől az érzelmi alapú döntések irányába. Hosszabb távon viszont a fundamentumok érvényesülnek és ha tudjuk, hol járunk a gazdasági ciklusban, sokkal biztosabban megjósolható, hogy melyik eszköztípus teljesíthet jobban a következő időszakban” - tette hozzá Bánhalmi Gábor.
Aki nem lép, jelentős veszteséget könyvelhet el
Ha a globális gazdaságot nézzük, akkor jelenleg a gazdasági növekedési ciklus késői szakaszából egyre inkább átlépünk a recessziós szakaszba, így érdemes a portfólióink szerkezetét is ennek megfelelően áthangolnunk. A magyar porondot tekintve arra számítunk, hogy az év második felében a várhatóan csökkenő infláció és a stabilizálódó forint árfolyam lehetővé teszi az MNB számára, hogy fokozatosan elkezdje a kamatcsökkentéseket, így a rövid kötvények és pénzpiaci eszközök hozamai is mérséklődnek majd. Az inflációs várakozások csökkenése a hosszú kötvények hozamát is lefelé tolhatja majd, ez pedig jó lehetőségeket hozhat a következő években. Vagyis az idei évben érdemes lehet majd a rövid lejáratú kötvényekből fokozatosan átlépni a hosszabb lejáratú kötvények irányába, a hosszabb távon elérhető magasabb hozamok reményében.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Összességében a legfontosabb, hogy a jelenlegi inflációs környezetben, aki csak teheti, válasszon valamilyen eszközt a megtakarításának gyarapításához.
Egyrészt azért, mert aki nem fekteti be a megtakarítását, az két számjegyű reálveszteséget lesz kénytelen elkönyvelni, ennyivel csökkenhet ugyanis a spórolt pénzének vásárlóereje. Másfelől egy nem megfelelően kialakított, a gazdasági ciklusok változását nem követő portfólióval 4-5 éves időtávon jelentős hozamtól lehet elesni. E két tényező eredőjeként komoly összegről mondanak le, akik nem “lépnek ki a piacra”.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rekordot döntött a belső menekültek száma
- Pénteken legyen gép előtt, aki jegyet szeretne az izraeliek elleni Eb-felkészülési mérkőzésre
- Kardszárnyú delfinek süllyesztettek el egy 15 méteres jachtot
- Szlovákiában a tömeges bombafenyegetések miatt összehívhatják az ország biztonsági tanácsát
- Régi, de bevált taktikát alkalmaz az ukrán légierő az oroszok ellen - videó
- Néhány helyen igencsak aktívak lesznek a fiatalok az EP-választás kapcsán