9 °C Budapest

Százezreket csalt ki egy pécsi férfi szerelmes nőktől

MTI
2017. március 6. 13:01

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészég egy visszaeső pécsi férfi ellen, aki szerelmet ígérve csalt ki pénzt nőktől.

A Varga-Koritár György, Baranya megyei főügyész által jegyzett közlemény szerint a korábban hasonló ügyek miatt büntetett férfi egy internetes társkeresőn ismerkedett meg nőkkel és a bizalmukba férkőzve különböző ürügyekkel pénzt csalt ki tőlük. A vádlott tavaly egyszerre három nővel tartotta a kapcsolatot, ők nem tudtak egymásról. A férfi kihasználva, hogy a sértettek "komoly érzelmeket" tápláltak iránta, különböző összegeket kért kölcsön, illetve a nők nevére szóló különböző műszaki cikkeket - köztük nagy értékű mobiltelefont, televíziókészülékeket - vásároltatott, majd ezeket eladta.

Az ügyészség kiemelte: a férfi a nőktől 500-900 ezer forintot csalt ki, egyiküktől kölcsönkérte az ékszereit is azzal, hogy azokat zálogba adja, egy másik nőismerősétől pedig ékszereket lopott. A férfi korábban hasonló módon, társkereső oldalon ismerkedett meg nőkkel és csalt ki tőlük pénzt, ezekben az ügyekben már jogerősen elítélték.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm