30 °C Budapest

Egy havi kamatért több milliós autóhoz lehet jutni

2017. február 3. 15:00

Csaknem kétszeresére nőtt a nyereménybetétek értékesítése 2016-ban az előző évhez képest, a jelenlegi kamatkörnyezetben ugyanis felértékelődött e megtakarítási forma. Három év alatt 700 millió forintról közel 12 milliárd forintra emelkedett a teljes nyereménybetét-állomány, a betétesek száma mára meghaladja a százezret.

A speciális megtakarítási forma népszerűsége egyértelműen összefüggésbe hozható azzal, hogy a hagyományos, lekötött bankbetétek az utóbbi években egyre kevesebb kamatot fizetnek. Az teszi vonzóvá a Nyereménybetétet, hogy az arra járó 0,7 százalékos

névleges kamatot a bank nem az ügyfélnek fizeti ki, hanem abból nyereményalapot képez, amelyek egyharmadát tárgy-, kétharmadát pedig gépjárműnyeremény formájában sorsolja ki, minden hónap elején.

A sorsoláson azok a Nyereménybetétek vesznek részt, amelyek legalább a sorsolást megelőző teljes hónapban (annak első napjától az utolsó napjáig) forgalomban voltak. Szerencsés esetben akár már 10 ezer forint elhelyezett betét egy havi kamatáért cserébe több milliót érő kocsihoz lehet jutni.

Márpedig jelenleg az ügyfelek 60 százaléka kis, 10-20 ezer forintos összegeket tesz a Nyereménybetétbe. A 2011 augusztusában indult nyereménybetétek értékesítése 2014-től ugrott meg. Míg e termékből 2013 végéig 700 millió forintnyi fogyott, addig a kamatok zuhanásával párhuzamosan 2014-ben már 2,6 milliárdra, 2015-ben 6,3 milliárdra, tavaly év végére pedig 11,5 milliárdra nőtt a nyereménybetétben elhelyezett összes megtakarítás.

Szeretnénk, ha két év alatt újra megduplázódna a bank nyereménybetéteinek jelenlegi állománya. Ehhez havonta ötszáz millió forint értékű új nyereménybetét értékesítése szükséges, ami az elmúlt hónapok statisztikái alapján reális. Májusban ráadásként egy 13 millió forintos Ford Mustangot is kisorsolunk"

- mondta Tokodi Gábor, az FHB Bank vezérigazgató-helyettese. Az országszerte több mint 2000 helyen, a Magyar Posta hálózatában és a Takarék Csoporthoz tartozó FHB Bank fiókjaiban kapható nyereménybetétekből 2016 végén 335 ezer darab létezett. Ebből több mint 5 ezret ajándékba kaptak a tulajdonosaik, elsősorban a májusi ballagások, a nyári esküvők és a karácsonyi ünnepek idején. Az idén januári sorsolást is beszámítva eddig 552 nyeremény talált gazdára, közel 185 millió forint értékben. Három ügyfél nyereménybetétjét háromszor is kisorsolták, 18-an pedig kétszer nyertek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. augusztus 12. 11:58
Az internet terjedése Kelet-Közép-Európában ritka sikertörténet: alig húsz év alatt nemcsak szinte m...
MEDIA1  |  2026. augusztus 12. 10:20
Nem mindennapi médiatechnológiai vállalkozás részese a Media1 szerdán: egy különleges Iberia-repülőj...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 12. 09:23
Június végén lejárt a bankszámladíjakra vonatkozó díjstop, júliustól pedig több banknál drágult a ba...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?