Mégis mini Dubaj épülhet Zuglóban? Ezt kéri cserébe a főváros a beruházótól
Az egyik feltétel, hogy a kormány, illetve a partnerségben megjelenő befektető legalább tízezer, a magyarok számára is megfizethető lakást épít.
Az egyik feltétel, hogy a kormány, illetve a partnerségben megjelenő befektető legalább tízezer, a magyarok számára is megfizethető lakást épít.
A jelenlegi időszak egyik legnagyobb kihívása az ország energetikai rendszerének átalakítása és ezzel összefüggésben a klímaváltozással kapcsolatos jelenségek kezelése.
Azok, akik novemberben lakásbiztosítást kötöttek elsősorban a vízkárokra igyekeznek felkészülni.
A Financial Times idén is rangsorolta Európa legjobb üzleti iskoláit, amelybe egyetlen magyar szereplőként a Budapesti Corvinus Egyetem is bekerült.
Még ha ebből a pontból most nem is látszik, óriási átalakuláson megy éppen keresztül az élelmiszeripar.
Az Európai Tanács és Parlament ideiglenesen megállapodott az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv felülvizsgálatáról.
Az elmúlt években a hazai napenergia felhasználása szinte folyamatosan emelkedett.
A KPMG legújabb jelentése szerint egyre nagyobb veszélyben van a cél, hogy a világ 2050-re elérje a nettó zéró kibocsátást, noha már a legnagyobb kibocsátók dolgoznak érte.
A tegnap, december 6-án megjelent Magyar Közlönyben jelentette be a kormány, hogy december 31-ei hatállyal megszűnik az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A lengyelek tárgyalnak cseh, szlovák és magyar partnerekkel arról, hogy milyen keretek között szálljanak be a második lengyel úszó földgáztároló és újragázosítási egységbe.
Ajánlást adott ki az MNB a hazai biztosítóknak az éghajlatváltozási, környezeti kockázatok azonosításáról, kezeléséről és közzétételéről.
Minden második fiatal külföldön képzeli el tíz év múlva aktuális munkahelyét.
A mindent elsöprő és nagy sikerű Agrárszektor 2023 Konferencia után 2024 első félévében három agrárkonferenciával is várja az érdeklődőket a Portfolio Csoport.
A kormány a zöldenergia fokozott hasznosítása érdekében segíti a lakosságot a modern napelemes rendszerek telepítésében.
2030-ig nagyobb kibocsátáscsökkentés kell, mint a Covid alatt, hogy az 1,5°C-os globális felmelegedést ne lépjük túl.
Világszerte megugrott a maláriás megbetegedések száma az utóbbi években, 2017 óta pedig egyáltalán nem történt előrelépés a kór visszaszorításában.
Kiderült, hogy a háztartási méretű napelemes kapacitás mind a beépített teljesítőképességet, mind a darabszámot illetően az ország mely területein nőtt a legjobban.
Kiemelkedő egyetemes értéknek nyilvánították azt a világörökség várományos helyszínt, amely a Balaton-felvidéket rejti.
Új higiéniai tanácsadó szolgáltatást indít vendéglátóknak a Tork.
Nagyon veszélyes a kutyákra az új kullancsfajta, de pánikolni nem kell, mert a bevált módszerek hatásosak ellenük.