Kiderült a nagy állampapírtitok: ide teheted a pénzed, ha unod a forintot
Befektetéseink egy részét mindig érdemes lehet devizában, például euróban tartani.
Befektetéseink egy részét mindig érdemes lehet devizában, például euróban tartani.
A minden várakozást felülmúló januári béradat miatt a korábban várt 8-10% közötti emelkedés helyett 12-14%-kal nőhetnek a keresetek 2024-ben.
Tíz egészségügyi szakdolgozóból öt elégedetlen a béremelés után megkapott összeggel.
A használt személyautók árával párhuzamosan a kamatkörnyezet is jelentősen csökkent az utóbbi évben.
Az elmúlt 6 hónapban mintegy 1800 termék árát csökkentette az IKEA Magyarországon,
Egyértelműen fellendülőben van az európai turizmus a KSH legfrissebb adatai alapján, és a magyar idegenforgalmi szektor is folyamatosan erősödik.
A fővárosban és a szomszédságában immár fordulatra érett a lakáspiac – ezt mutatják az OTP Ingatlanpont munkatársainak tapasztalatai.
2024-ben is érvényben maradt az a korábbi változtatás, mely szerint banki átutalásnál csak az átutalt összeg 20 ezer forint feletti részét terheli a tranzakciós illeték.
A boltokban összességében továbbra is többet fizetünk a pénztáraknál, mint egy évvel korábban, a drágulás mértéke azonban várhatóan elmarad az éves átlagos inflációtól.
Nem csak a globális, meglehetősen aggasztó folyamatok, hanem a nyár közeledése is indikálja az üzemanyagok árának emelkedését.
Múlt heti cikkünkre reagált a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete (MÉKISZ), így az alábbiakban az ő álláspontjukat ismertetjük.
Egyre több magánegészségügyi szolgáltatónál lehet részletekben fizetni már a 30-40 ezer forintos alapvizsgálatokért is - eddig csak a drágább műtéteknél élt ez a gyakorlat.
"Jelenleg invesztíciós szakasz van, ami segíteni fogja azt, hogy a következő évben jobb minőségű kereskedelmi számok legyenek."
A magyarországi bolti lopások számának több mint hatvan százalékos növekedése 2022-ről 2023-ra az élelmiszerárak drasztikus emelkedésével és az életszínvonal csökkenésével függ össze.
Szinte futószalagon bonyolítják le a gyerekszületésnapokat a különböző tematikájú játszóházakban, trambulinparkokban szombaton és vasárnap,
Csökkenő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe.
Magyarországon az utóbbi években a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek frusztrációja összeforrt az infláció ejtette sebekkel.
A 2023-as ingatlanpiac mind a kereslet, mind a megvalósult tranzakciók számának tekintetében alulmaradt az előző évek intenzitásától.
Azt gondolhatnánk, hogy a falusi csok szinte mindenhol elérhető falun, ez azonban tévedés.
A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye.