A malária elleni küzdelemben az elmúlt két évtizedben jelentős előrelépés történt, derül ki a Világ Egészségügyi Szervezet (WHO) legfrissebb jelentéséből.
Oláh Gergő még szerencsés helyzetben van, mert még a járvány alatt sem távolodott el annyira a színpadtól: most éneket tanít, és dalokat ír másoknak, távoli tervei között pedig egy vállalkozás indítása is szóba jött. Zenéléssel erre az évre sem mer tervezni.
Gyakorlatilag egy éve sújtja a járvány a magyar zenészeket. Nem kivétel ez alól Oláh Gergő sem, az X-Faktor harmadik szériájának győztese most a Borsnak mesélt arról, hogy fellépések, koncertek híján máshonnan kell előteremteni a megélhetéshez szükséges bevételeket. Mint elmondta, ő szerencsés helyzetben van, mert éneket tanít, illetve dalokat is ír másoknak, és nem szívesen állna vissza közmunkásnak.
- jelentete ki a sztár, aki csak olyasmivel szeretne már foglalkozni, amit a lelke is elvisel, és amiben jól érzi magát.
- mondta Oláh Gergő.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








