2018. február 21. szerda Elenonóra

Munkaügyi razzia kezdődik: ellenőrzik a januári béreket

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkaügyi hatóságokkal közösen ellenőrzi azt, hogy a munkáltatók januárban a szabályokat betartva jelentették-e be dolgozóikat. Az adóhivatal, illetve a kormányhivatalok munkaügyi szakemberei azt vizsgálják, hogy dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot.

Az adóhivatalhoz hétfő éjfélig kellett minden munkáltatónak megküldeni a januárról szóló elszámolást, amelyben tételesen fel kell tüntetni minden egyes munkavállaló januári bérét. A kockázatelemzők ma kezdik meg az elszámolásban szereplő adatok elemzését.

Ellenőrzésre azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek minimálbér alatti bért fizetnek alkalmazottaiknak, és a NAV rendelkezésére álló adatok, ennek indokoltságát nem támasztják alá.

A revizorok a munkaügyi hatósággal közösen azt is fokozottan ellenőrzik, hogy a szakképzett munkaerő megkapja-e a garantált bérminimumot. A munkaügyi hatóság minden évben kiemelten kezeli a jogszabályban meghatározott összegű munkabér kifizetésének az ellenőrzését. A hatóság kifejezetten vizsgálta 2017-ben azt, hogy az adott személy ugyanabban a munkakörben ugyanazon besorolás szerint volt-e foglalkoztatva, mint 2016-ban. Ez az ellenőrzési gyakorlat idén is folytatódik.

2017-ben mindössze 657 munkavállaló esetében tártak fel a minimálbér, valamint a garantált bérminimum meg nem fizetése miatt szabálytalanságot. A csökkenő közterhek, illetve az adómorál jelentős javulásának a hatását a statisztika is igazolja. 2009-ben ugyanis ugyanez a szám még jóval több mint 5 ezer volt.

Sokat kockáztat az a vállalkozás, amelyik januári munkáltatói elszámolását nem a valóságnak megfelelően tölti ki. Amennyiben ugyanis az adóhivatal eltérést talál, a cég súlyos szankciókkal számolhat, hiszen az alacsonyabb összegű fizetéssel nemcsak a költségvetést, hanem saját dolgozóját is károsítja. A NAV szolgáltatása, a szankciómentes támogató eljárás, ebben az esetben - tekintettel a szándékos, munkavállalót hátrányosan érintő jogsértésre - szóba se jöhet.

A cégeknek a biztos adóhivatali vizsgálat tudatában, illetve a jogkövetkezmények elkerülése végett érdemes a valóságnak megfelelően kitölteni a januárról szóló munkáltatói elszámolást, illetve utólag rendezni azoknak a munkavállalóknak a fizetését, akik 8 órás munkájukért a minimálbérnél, illetve szakképzettek esetében a garantált bérminimumnál kevesebbet kaptak.

A kormány hat évre szóló bérmegállapodásának köszönhetően 2018-ban emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum: előbbi 8 százalékkal 138 ezer forintra, utóbbi 12 százalékkal 180 500 forintra módosul. A kormány 2018-ban a tavalyi 5 százalékpontos csökkentés után, idén a szociális hozzájárulási adó mértékét 22-ről 19,5 százalékra csökkentette.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

02.22-02.28
Országos

Lidl

02.22-02.28
Országos

Interspar

02.22-02.28
Országos

Spar

02.22-02.28
Országos

Interspar

02.15-02.21
Országos

Spar

02.15-02.21
Országos

Lidl

02.15-02.21
Országos

Auchan

02.15-02.21
Országos