2020. február 22. szombat Gerzson
HR Centrum

Mosogat és felszolgál egy étteremben az ország legjobb színésze: mi történik?


Egy vásárcsarnokban lévő étteremben vállalt munkát Nagy Zsolt: mosogat, poharat szed, és néha még az ételt is kiviszi a vendégeknek. Hogy mi áll ennek a hátterében, arról a Best magazinnak beszélt egy interjúban.

Nagy Zsolt, aki 2000-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és ezután 8 éven keresztül a Krétakör Színháznak, majd a Nemzeti Színháznak volt a tagja, most egy vásárcsarnokban lévő étteremben dolgozik: mosogat, poharat szed, és olykor még az ételt is kiviszi a vendégeknek - mindenről Veiszer Alindának mesélt egy frissen megjelent interjúban. Arra a kérdésre, hogy a pénz miatt csinálja-e, Nagy Zolt azt válaszolta:

Dehogy! Illetve akkora a baj, hogy az nem foltozza be. De komolyan, azért vagyok ott, mert máshonnan akarom figyelni a világot.  

Zsoltot egyébként sokan felismerik, karácsonykor például minden rendelés mellé elszavalt egy verset is.

Vendéglátás?

Ahogy arról korábban beszmoltunk, munkát találni manapság nem lehetetlen, óriási a munkaerőhiány, a legnagyobb gond jelenleg az iparban, ezen belül is a feldolgozóiparban érzékelhető, ezt követi az egészségügy és a szociális ellátás, majd a kereskedelem és a vendéglátás

Ugyankkor hiába van rengeteg betöltetlen állás, a kínált fizetésekben ez még sok esetben nem tükröződik. A legtöbb nehezen betölthető munkakör esetében fontos tényező a kínált munkabér alacsony szintje, ugyanakkor a fizikai dolgozóknál a külföldi kivándorlás jelenti a legnagyobb problémát. Magyarul van ennél jobban jövedelmező mellékállás is.

Kiégés?

Ugyanakkor az sem ritka, hogy egy sikeres ember az élete egy bizonyos pontján egyszer csak azt érzi, valami teljesen mást kell csinálnia ahhoz, hogy a felszínen tudjon maradni.

A Pénzcentrumnak adott interjúba, például a topmenedzserből lett árufeltöltő, Czeczeli Talmás mesélt arról, miért váltott, miért kezdett bele egy teljesen új életbe:

"Akik értenek hozzá, azt mondják, alkati dolog, ki hogyan kezeli a stresszt, ami tegyük hozzá, az élet minden területén, miden egyes munkakörben jelen van. Én kifejezetten érzelmes ember vagyok, lelkemre veszem és nagyon megélem a sikert, a kudarcot is. Ez ki is ütközik rajtam testileg. Az összes klasszikus tünetet produkáltam: magas vérnyomás, alvászavar, rosszullétek, idegeskedés, folyamatos feszültség.

De az a nagy átverés ebben, hogy egy idő után azt veszed észre, ez a normális működésed, ez lesz az alapállapotod. Olyan folyamat, amibe belecsúszol, nincs egy konkrét pont, egy konkrét dátum. Lassan velejáró fiziológiai állapotokat elfogadod, hiszen kilépni nem tudsz belőle. Olyan, mint a hízás: felszedtem valamicskét, de ez még elmegy, nem? Először csak egyre több kávét iszol, a végére pedig egy kicsit talán el is torzulsz. Kérdés, hogy hol a vége? Leesel a székről és meghalsz, stroke-ot kapsz, vagy csak egyszerűen kiégsz."

 

Címlapkép: Getty Images

Jól jönne 4 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 4 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 69 895 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (72 095 Ft/hó; THM 9,96%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az OTP (80 275 Ft/hó; THM 13,79 %) ajánlata, de érdemes megnézni az K&H és az Erste ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 02. 20. 08:15
A veszteségelhatárolás szabálya egyéni vállalkozó által alapított egyszemélyes kft-ben

2019. július 10-től jelentősen módosult a 2009. évi CXV. törvény, amely az egyéni vállalkozóról...

legacykft
2020. 02. 19. 09:00
Miért mentem coachképzésre?

A magától értetődő válasz az lenne, hogy azért, mert coach akartam lenni. “Ma már úgyis mindenki...

coachco
2020. 02. 18. 12:38
A hálózatkutatástól a bölcsességig

Vannak az életünknek csúcspontjai. Kinek melyek ezek, sokat elmond rólunk, a személyiségünkről. Ha...

hrbonbon
2020. 02. 17. 09:46
A környezet, mint motiváló erő - dolgozz és "érezd magad otthon" a gyártósor mellett is

  Szakmai kihívást és a megbízásaink közt legjellemzőbb vezető-kiválasztási és –fejlesztési...

jobangel
2020. 02. 17. 07:00
Anyukák állásinterjún: Mi lesz, ha beteg lesz a gyerek?

Ismerjük a kérdést, és persze tudjuk: azt akarják a munkáltatók hallani, hogy meg tudod oldani...

hrdoktor
2020. 02. 17. 04:44
Ön is stresszel esténként? Ne tegye!

Sokan szenvednek attól, hogy este, lefekvés után is „jár az agyuk”, a napi történéseken...

vezetoi-coaching
2020. 02. 16. 16:33
Motivációról... (Mérei Ferenctől Kurt Lewin nyomán)

Közvetlen szükségletek: lényegében a Maslow piramisban megfogalmazott szükségletek, amelyek van...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk