Kisvállalkozások ezrei kerültek pénzügyi csapdába az év végén: nincs elegendő forrásuk a decemberi bérek kifizetésére, közben a szolgáltatók dupla rezsit szednek be.
Több tízezres bérkülönbségek is vannak a Tescónál. Miközben Győrben és akármelyik budapesti Tescóban 209614 forint a fizetés, addig Albertirsán egy bolti eladó havonta bruttó 199614 forintot keres, Mezőberényben ugyanezért a munkáért bruttó 193614 forintot adnak. Utánajártunk, mi ennek az oka.
Néhány hónappal ezelőtt még arról cikkezett a magyar sajtó, hogy a Tesco és a szakszervezetek képtelenek megállapodást kötni. Szeptember 8-án aztán robbant a hír: elfajult a helyzet, aznap délután 4 órától éjfélig és másnap délelőtt 10 órától éjfélig több üzlet is bezárt a dolgozók sztrájkja miatt. Október elején aztán megszületett a megállapodás, és a cég 2017. szeptember elsejétől - visszamenőleg - a havi bérminimumot bruttó 179 000 forintra emelte.
ez kiegészülhet pótlékokkal és egyéb bérkiegészítéssel - írta a cég közleményében.
A munkavállalók leterheltségének csökkentése érdekében megállapodtak arról is, hogy egyes területeken több száz fő felvételére kerül sor. Épp ezért egy hónappal a bejelentés után megnéztük, milyen állásajánlattal várják most az érdeklődőket.
Jelenleg is több száz embert keresnek országszerte, köztük bolti eladókat, pénztárosokat, árufeltöltőket. Átböngészve a hirdetéseket azt találtuk, hogy ugyanazon munkakörben hatalmas eltérések vannak a fizetéseket tekintve. A példa kedvéért: Mezőberényben egy teljes munkaidős bolti eladónak túlórákkal és műszakpótlékokkal együtt havonta bruttó 193614 forint a fizetése, míg az albertirsai áruházban ugyanezen munkakörben bruttó 199614 forintot fizetnek. Győrben és Budapesten viszont ugyanezen munkakörben már bruttó 209614 forintot lehet hazavinni.
Hasonló különbségeket tapasztalhatunk az árellenőr munkaköröknél is. Tatán például túlórákkal és műszakpótlékokkal együtt bruttó 193614 forintot vihet haza a dolgozó, Jászberényben és Esztergomban szintén ennyiért keresnek embert, de Hatvanban vagy a 13. kerületi, budapesti áruházban ugyanezért a munkáért már bruttó 209614 forintot fizetnek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kíváncsiak voltunk, mi lehet az oka a jelentős fizetésbeli különbségeknek, ezért megkerestük a Tescót. Válaszukban azt írták,
Erre azért volt szükség, hogy a béreket "a magyar munkaerőpiac adottságaihoz igazítsuk - az átlagbér Pest megyében, Budapesten, Győrben magasabb, mint az ország más területein" - írták.
A területi alapú bérkiegészítés mértékét és az áruházak zónába sorolását bérpiaci információk alapján valósítják meg, méghozzá egy külső tanácsadó partnertől kapott adatok alapján.
- írták.
A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban ezúttal 1,5 millió forintos hitelösszeget, és 7 éves futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót az MKB Bank nyújtja (THM 11,43%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank ajánlata (THM 11,73%) sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste Bank, és a Budapest Bank személyi kölcsön konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








