2020. július 8. szerda Ellák
HR Centrum

Ezek az ország legjobb középiskolái: elárulták, mit keresnek leendő diákjaikban


A Pénzcentrum 2018 elején indított HRCentrum rovatában nem csak a legjelentősebb hazai vállalatok hr vezetőivel készített interjúi jelentek meg, hanem a legjobb magyarországi középiskolák igazgatóival is beszélgettünk. Kiderült, hova mekkora a túljelentkezés, és mi kell ahhoz, hogy bekerülhessenek a gyerekek.

Az igazán innovatív vállalatok ma már nem az egyetemekre és főiskolákra járnak "levadászni" a legtehetségesebb tanulókat, hanem a középiskolákban keresik meg őket. Az egyetemen már késő megszólítani a diákokat, hiszen addigra más sokan nincsenek Magyarországon, és nem is tervezik, hogy visszajönnek.

Többek között ezekben intézményben folynak az ország legszínvonalasabb gimnáziumi képzései, még is van, hogy áldatlan állapotok között kénytelenek dolgozni, ahogy például az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanárai és tanulói. Persze más a helyzet Lauder Javne Iskolában, ahol a színvonalas oktatást szinte sehol máshol nem tapasztalható infrastrukturális háttér támogatja. Mondjuk mindez nincs ingyen, egy évi tandíj 600 ezer és 900 ezer forint között van. De nem panaszkodhatnak a körülmények miatt sem a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, sem pedig a Piarista Gimnáziumban - holott itt nincs tandíj, csupán alapítványi hozzájárulás, ez rendszerint egy jelképes összeg.

Mind a négy iskola különleges a maga nemében, mutatják ezt a számok is. A Radnótiba tízszeres a túljelentkezés, a Lauderbe is óriási: volt, hogy egy hirtelen felszabadult helyre 43-an jelentkeztek. A piaristáknál most éppen kétszeres a túljelentkezés, de Horváth Bálint, az igazgató szerint ide csak azok jönnek, akik kifejezetten vallásosak, hiszen jó minőségű oktatás hozzáférhető máshol is a városban, csak emiatt nem jelentkeznek ebbe a gimnáziumba.

A jól sikerült központi írásbeli felvételi után minden intézmény tart egy szóbeli felvételit is, ami alapján eldöntik, kit engednek be az intézménybe.

Ezeken a beszélgetéseken nem feltétlenül tárgyi tudást kérnek számon, hanem a gyerekek gondolkodására kíváncsiak, arra hogy milyen a problémamegoldó képességünk. De az óvodától a középiskoláig képzést nyújtó Lauderben a szülőktől kérnek motivációs levelet az iskolaérettségi vizsgálat után.

Mind a négy iskola valamilyen formában az együttműködést, a kommunikációs képességeket tűzte zászlajára, céljuk, hogy a gyerekek megtanuljanak együtt dolgozni, együtt gondolkodni. Persze mindenhol más-más eszközökkel, de úgy tűnik az interjúkból, a végcél ugyanaz.

A digitalizáció és a mobiltelefonok használata is előkerült minden inrerjúban, és jól kiolvasható belőlük, hogy ebben a kérdésben nem annyira nagy az egyetértés. A Radnóti, az igazgatónő elmondása szerint élen jár a folyamatokban:

Nagyon régen elkezdtük behozni az iskolába a digitális kultúrát, már a kilencvenes években szerveztünk számítógéppel támogatott órákat.

- mondta el dr. Molnár Katalin, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola igazgatója. Itt az órán is elő lehet venni a telefonokat. Pannonhalmán igyekeznek szabályozni, hogy mennyit használhatják a gyerekek az eszközöket, bár időnként előkerül a mobiltelefon óra alatt, ahogy a Piaristáknál is - szigorúan csak ha a tanár engedélyezi.

Munkaerőpiaci helyzet

A Radnótiban nincs munkaerőhiány, hiszen komoly presztízst jelent, ha valaki egy jó nevű gyakorlóiskolában tanít. De Horányi Gábor, a Lauder főigazgatója panaszkodott a szakemberhiányról, sőt, véleménye szerint egy évtized, és ott leszünk, ahol ma az informatikus szakma tart. A piaristáknál és a bencéseknél a speciális feltételek miatt pedig még nehezebb megfelelő tanerőt találni.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 07. 08. 08:53
Képezhető fejlesztési tartalék, ha a negatív az eredménytartalék?

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 7. § (1) bekezdése...

ajovomunkahelye
2020. 07. 07. 09:42
Alkalmazkodás a változásokhoz

A koronavírus-járvány iparágtól függetlenül egy dologra biztosan megtanított minden vállalatot:...

vezetoi-coaching
2020. 07. 06. 16:54
Olvasónapló - Nagy Lajos: Budapest Nagykávéház...

Csak ízelítőül, hogy mire számítsunk... 1935. július 3-án késő este a Budapest Nagykávéházban...

hrdoktor
2020. 07. 06. 08:50
Betegségek, amiket a légkondi terjeszthet

A nem megfelelően működtetett klíma többet árt, mint használ: betegségek okozója lehet. De milyen...

legacykft
2020. 07. 03. 09:00
A mondat, ami mindenféle szerepedben gátol

Van egy mondat, amit ha eleget mondogatsz magadnak, meggátolhat abban, hogy sikeresen töltsd be a számodra...

jobangel
2020. 06. 30. 15:30
A fizetési igényről másképp: tárgyalj róla!

Ez sajnos rendszeres „taktika”, és nagyon rossz taktika: az álláskeresők kétségbeesésükben...

tippekafejvadasztol
2020. 06. 19. 11:23
Álláskeresés karantén után

Nem kérdés, hogy jelen helyzetben azok is állást kereshetnek, akik eddig teljesen biztosnak hitték...

NÉPSZERŰ
FRISS