A leggyakoribb mulasztások között szerepelt a nem megfelelő minőségű munkahelyi levegő biztosítása, a vegyi anyagok szabálytalan tárolása, valamint az orvosi vizsgálatok elmaradása.
Mindenkinek lehetnek rosszabb napjai a munkahelyen. Viszont ha azt vesszük észre, hogy minden reggel gyomorgörccsel megyünk be dolgozni, és rendszeresen vagyunk a sírás határán munka közben, valószínűleg komolyabb a helyzet. Összeszedtük, mik a legégetőbb jelei annak, hogy mihamarabb állást kell váltani.
A legtöbben hajlamosak több évig egy olyan munkahelyen maradni, ahol nem érzik jól magukat. Bár mindenkinek lehetnek nehezebb napjai a munkahelyen, vannak bizonyos jelek, amik egyértelműen mutatják, ha ennél már komolyabb a probléma. Ennek kapcsán mutatjuk, milyen helyzetekben érdemes elgondolkodni a munkahelyváltáson.Szabadidőnkben is csak a munka jár az eszünkben
A munka és a magánélet közötti egyensúly fenntartása hihetetlenül fontos. A szabadidő éppen azért van, hogy legyen időnk kikapcsolódni, relaxálni, és azzal foglalkozni, amivel szeretnénk. Ennek ellenére sokan esnek abba a hibába, hogy a munkaidő leteltével sem tudnak kikapcsolni: ugyanúgy dolgoznak, vagy a munkán jár az eszük. A munkahelyi teendőket és a stresszt pedig nem lenne szabad hazavinni, ugyanis ez akár a magánélet rovására is mehet.
Állandóan a munkahelyről panaszkodunk
Szintén egyértelmű jel, ha a barátokkal, vagy családtagokkal való beszélgetések során állandóan arról beszélünk, hogy mennyire nem szeretjük a munkánkat. Bár az adott pillanatban jó érzés lehet kibeszélni magunkból a keserűséget, hosszabb távon növelheti a szorongásunkat, ha folyton ugyanazt ismételgetjük.
Kerüljük a társaságot, és a kollégákkal való közös programokat
Természetesen mindenkinek szüksége van némi egyedüllétre, de ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne járjunk társaságba. Ha nem vagyunk elégedettek a munkánkkal, gyakrabban lehetünk antiszociálisak, és többször előfordulhat, hogy a kollégákkal való közös programok helyett munka után inkább hazafelé vesszük az irányt.
A félig üres poharat látjuk a félig teli helyett
Ha nem szeretjük a munkánkat, sokkal negatívabban és kritikusabban állunk hozzá. Ilyenkor jöhetnek az olyan lehúzó gondolatok, mint például:
vagy
Ez a belső monológ azonban semmiképp sem visz előre bennünket, csak még stresszesebbé tesz. Ráadásul ebben a helyzetben - mivel a negatívumokra koncentrálunk - egyáltalán nem vagyunk képesek meglátni a pozitívumokat, és észrevenni a személyes fejlődést.
Beteggé tesz a munka
Nem véletlenül mondják, hogy a stressz megbetegít. A folyamatosan stresszes életmód ugyanis gyengíti az immunrendszert, így hamarabb elkapjuk a náthát, vagy valamilyen fertőzést. Emellett gyakran jelentkezhet gyomorgörcs, fejfájás, vagy egyéb testi panaszok, amik szintén jelzik, hogy valami probléma van.
Nem akarunk kimászni az ágyból
Bár a legtöbben nehezen kászálódnak ki az ágyból reggelente, ha a munkahely miatt rettegéssel ébredünk, és egyértelműen nem akarunk munkába menni, ajánlott lehet más állás után nézni.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Feszültek és ingerlékenyek vagyunk
Ha nem vagyunk elégedettek a munkahelyen, gyakrabban lehetünk feszültek és ingerlékenyek. Ez pedig akár a munkatársakkal való kapcsolatra, vagy a munka minőségére is negatív hatással lehet.
Beteget jelentünk, csak hogy otthon maradhassunk
Természetesen kell a pihenés. Viszont ha a munka helyett inkább beteget jelentünk csak azért, hogy otthon maradhassunk, és véletlenül se kelljen bemennünk dolgozni, komolyabb okok is lehetnek a háttérben.
Már nem érdekel bennünket, milyen teljesítményt nyújtunk
A szorgalom hiánya és a hanyag munka az érdeklődés hiányát mutatja. Ez azonban rosszul sülhet el, hiszen ha a munkánk nem ér el egy bizonyos szintet, annak könnyen kirúgás lehet a vége.
Hétfő-szindróma
A vasárnap normál esetben még a pihenésé kellene, hogy legyen. Éppen ezért rossz jel, ha ennek ellenére feszültek vagyunk, és már előre félünk a következő héttől.
Így könnyebb a munkahelyváltás
Számos oka lehet annak, hogy új munkahely után nézünk. A rossz munkakörnyezet, az alacsony szakmai vagy anyagi megbecsülés, az unalmas feladatok vagy az előrelépési lehetőségek hiánya is indokot adhat a váltásra. A váltás azonban mindig kockázatos döntés, hiszen a megfelelő állás megtalálása nem egyszerű feladat.
Éppen ezért érdemes néhány dolgot megfogadni, ha állásváltáson törjük a fejünket:
- Gondoljuk át, hogy biztosan akarunk-e váltani
- Fogalmazzuk meg, miért szeretnénk váltani, és milyen munkahelyen akarunk dolgozni
- Tervezzük meg előre a váltás időszakát
- Folyamatosan képezzük tovább magunkat
- Hagyjunk időt a feltöltődésre a két állás között
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.