Az egyetemi tanulmányok idejébe az azt megelőzően elvégzett főiskolai tanulmányi időt is be kell számítani.
Rendeződhet a passzív státuszú hallgatók helyzete, amennyiben az országgyűlés támogatja az ezzel kapcsolatos javaslatot - írja a Napi Gazdaság.
A Diákész (Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége), az ISZOSZ (Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége) - hosszú ideje keresete a megoldást az évente csaknem 25 ezer fiatalt érintő problémára. A passziváltató fiatalok 70 százaléka azért függeszti fel a tanulmányait, mert nem tudja finanszírozni azt, a korábbi szabályozás mégsem biztosította számukra, hogy többi diáktársukhoz hasonlóan védett formában ismerkedhessenek meg a munka világával.
A tanulmányaikat szüneteltető hallgatók számára az iskolaszövetkezeteken keresztül lehetőségük lesz az öngondoskodásra. A változtatással elérhetővé válik annak a hungarikum címre várakozó magyar diákvállalkozási formának a szolgáltatása, ami számukra munkahelyet és ezzel tapasztalatszerzési lehetőséget, jogbiztonságot, legális pénzkereseti lehetőséget biztosít.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Masszív orosz csapás érte az ukrán energetikai rendszert
- Rendkívüli bejelentésekre készül a kormány
- Első futómű nélkül landolt a FedEx Boeing repülője – képek, videó
- Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is
- Szijjártó Péter: éljenek a világ bármely pontján is, a magyaroknak küldetésük van
- Ezzel a 3,1 tonnás kocsival furikázik Budapesten a kínai elnök