16 °C Budapest

Csúnya bukta lehet a magyar álommeló vége: sokan elbuknak, akik belefognak

2019. május 31. 11:30

A munkaerőpiacon lévő legfiatalabb generáció számára a home office ma már nem extra kedvezmény, hanem sok esetben alapfeltétel. De nincs könnyű dolga a munkaadónak, hiszen a játékszabályokat neki kellene kitalálni, és ugyanúgy rá vár a különböző bonyolult fogalmak tisztázása is.

Az Európai Unióban 2017-ben átlagosan az összes munkavállaló 5 százaléka dolgozott rendszeresen otthonról, azaz home officeban, Magyarországon 2013 óta ez a szám folyamatosan csökken: hazánkban a munkavállalók csupán 2,5 százaléka volt így foglalkoztatva 2017-ben.

Ehhez képest a magyar dolgozók 65 százaléka jelezte, hogy sem jelenleg, sem korábban nem dolgozott még otthonról, mégis egyértelműen a távmunka mellett tenné le a voksát, ha választhatna - derült ki egy tavalyi reprezentatív kutatásból, amit a Fundamenta készített. És habár ez a foglalkoztatási forma egyre népszerűbb főleg a fiatalabb generáció körében, a munkajogi szabályzása azért még hagy kívánnivalót maga után.

Értsük meg a fogalmakat!

"A távmunka a munka és magánélet összehangolásának eszközeként az Európai Unió által is támogatott munkavégzési forma. A távmunkavégzés keretében a munkavállaló a munkáját rendszeresen, a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen - jellemzően lakhelyén -, számítástechnikai eszközök útján végzi, és annak eredményét elektronikusan továbbítja. A távmunka térnyerésével egyre inkább számolni kell hazánkban is" - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztálya és Munkaerőpiaci Szabályozási Főosztálya által kiadott tájékoztatóból. 

E szerint a távmunka fogalma annyit jelent, hogy a munkavállaló rendszeresen otthonról látja el a számítógéppel elvégezhető feladatait, részleges távmunka, amikor a munkavállaló a munkaidejének csak egy részét végzi távmunkában (pl. hétfőn és kedden bent kell lennie, de a hét további napjain otthonról dolgozhat), továbbá lehetőség van az alkalmi távmunkára, azaz home office-ra is például betegség esetén - olvasható a jogaszvilág.hu oldalán.

Tisztázzuk a fogalmakat!

Baksai Zoltán, munkajogi szakokleveles tanácsadó, adatvédelmi tisztviselő szerint azonban nem eléggé tisztázottak a fogalmak. A távmunka meghatározása ugyan egyértelmű, ezt a munka törvénykönyve egzaktul megfogalmazza, ám véleménye szerint a részleges távmunka és a home office esetében nem ennyire egyértelmű a helyzet, ezeket sokan sokféleképpen értelmezik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez csupán adminisztratív nehézségnek tűnhet, de ezen kívül van még más is: otthoni munkavégzéskor - ha nem kötetlen munkarendben dolgozik a kolléga - szinte lehetetlen a munka kezdetét és végét ellenőrizni. Sok esetben bemondásra megy, ami pedig a bizalomra épül, az pedig vagy van, vagy nincs. 

Ha például a felettes felhívja a munkavállalót, és megy a háttérben a plázazene, akkor ezek után esetleg nem fog már oly mértékben bízni ebben a kollégában, holott lehet, hogy ő már adott esetben hajnal óta ébren van, és már rég ledolgozta a maga 8 óráját. 

Ha a munkaszerződésünk szerint távmunkában vagyunk a munkavédelmi törvény pontról pontra végig vezet bennünket, egészen pontosan kiderül, mit kell csinálnunk és mi a munkáltató felelőssége. Ám a home office esetében nem ez a helyzet, így legalább egy belső szabályzatot kellene létrehozni, melyben tisztázzák a munkaidőt, a biztonság, a munkahelyi baleset fogalmát és újabban már erre is nagyobb hangsúlyt kell helyezni: az adatvédelem kérdéseit is. 

Az alapvető "játékszabályokban" olyan kérdésekre is érdemes kitérni, hogy amennyiben egyeztetnie is kell két egymással nem találkozó munkavállalónak, azt mikor teszik meg. Mikor hívhatja fel a hajnali időpontban már dolgozó kolléga az akkor még békésen szundikáló kollégáját, aki pedig éppen késő este tervezett foglalkozni a feladataival? Ilyen kérdések a normál irodai munkavégzés esetében nem merülnek fel, de ha a belső szabályzat nem tér ki rá, kódolva van a konfliktus, és akkor már nem a megelégedettség növelésének lesz az eszköze a home office -mondta el a szakember.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm