Gingerbread vendor at Romerberg Christmas Market. Frankfurt, Germany

Megáll az ész! Ennyiért toboroznak melósokat a Vörösmarty téri karácsonyi vásárba

2023. december 1. 16:03

A karácsonyi vásárok számos lehetőséget szolgáltatnak az egyszerű fizikai munkát kereső diákoknak, ha kereset kiegészítésre van szükségük. A budapesti vásárban egy hét alatt akár már 120 ezer forintot is megkereshetnek, de Bécsben ennek közel a dupláját, tehát akár nettó 240 ezret is készhez kaphatnak. A tapasztalat mindenhol előny, ahogy az is, ha jól bírja a jelentkező a hideget és az egész napos fizikai terhelést. 

Itt a december, ez pedig egyet jelent azzal, hogy javába pörögnek a karácsonyi vásárok, Bécsben és Budapesten is. A Pénzcentrum azt már megnézte, milyen árkülönbségek mutatkoznak a két város nagyvására között. Ezúttal pedig arra voltunk kíváncsiak mennyiért toboroznak a vásárokba különböző munkákra embereket. Megnéztük, hogy a karácsonyi vásárokban mennyit fizetnek az ott dolgozó embereknek és milyen feltételeket várnak el a munkaerőtől. Három hirdetés elemzését végeztük el, a budapesti Vörösmarty téri vásár, az osztrák bécsi vásár és a németországi esseni vásár nagyjából azonos munkaköreiben kiírt pályázatait hasonlítottuk össze. 

Vörösmarty téri vásár 

A magyar hirdetést a Diákmunka Fesztiválok/Student Work at Festivals nevű Facebook csoportban találtuk. A Vörösmarty téri vásárba keresnek pultos munkára fiatalokat. A poszt folyamatosan frissül, mindig éppen aktuálisan lehet jelentkezni az adott napokra, és az is fel van tüntetve hány fő jelentkezését várják. A feladatok közzé elsősorban a fogyasztók kiszolgálása (sör csapolás, forralt bor, forró csoki kiadása és készítése) tartozik, valamint a pénztárgép kezelése és a pult tisztán-tartása is a munkakör része. Azonban a munkaidő kötött, tehát ha valaki elvállal egy napot, úgy kell számolnia, hogy vinnie kell az egész műszakot, ami reggel 9 órától este 9 óráig tart.

A munkabér, a korábbi diákmunka cikkeink alapján átlagosnak mondható. 2000 forintot kapnak óránként bruttó a fiatalok, ami, ha 25 év alatt nézzük a nettó értékkel megegyező, így egy nap alatt 12-szer 2000, azaz 24 ezer forintot kereshetnek.

Ha valaki egy hetet elvállal, akkor akár már 120 ezer forintot is hazavihet, ha csak hétköznap dolgozik.

A feltételek között szerepel a nappali hallgatói jogviszony megléte, ahogy a kormeghatározás is, hiszen 18 év alatt a munka nem végezhető. Ha valaki több napot is tud vállalni azt preferálják, viszont a tapasztalat megléte egyenes kötelező (az nem derül ki, hogy mennyi tapasztalatot várnak el), ahogy az egészségügyi kiskönyv is.

Vásár Bécsben, Rathausplatz

Ehhez képest megnéztük, hogy a bécsi, a Rathausplatzon minden évben megrendezésre kerülő vásárban, hasonló munkakörben milyen feltétételeket várnak el és mennyi fizetést adnak a munkáért. Az általunk talált hirdetésben az ünnepi szezonra keresnek eladót, italos standnál kell kiszolgálni a fogyasztókat forralt borral és más üdítőkkel. A munka december 18 és 28 között tölthető be, de ha valakinek csak úgy, megoldható elég 21-én kezdenie. Egy nap 10-től 21:30-ig kell dolgozni műszakokban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ennél a pozícióknál is elsősorban diákok jelentkezését várják, flexibilitás és jó problémamegoldó készség feltétel. A tapasztalat megléte nem feltétlen kötelező, de mindenképp előnyt jelent, illetve arra is felhívják a figyelmet, hogy csak olyanok jelentkezzenek, akik december 24-25-26 is tudnak részmunkaidőben dolgozni. A fizetés nettó 12 euró óránként, azaz nagyjából 4570 forint.

Tehát ha valaki elvállal egy héten 5 napot 10-től zárásig akár nettó 239 900 forintot is megkereshet. 

Vásár Essenben 

Egy harmadik vásár hirdetését is megtaláltuk ez pedig a németországi Essen városban megrendezésre kerülő karácsonyi vásár. Ebben a kiírásban az a legérdekesebb, hogy magyarul jelent meg és nagyon hiányos az információk terén. Annyi derül ki, hogy a munkát november 11 óta lehet betölteni egészen december 23-ig, a feladat pedig pörkölt mandula és pattogatott kukorica és más nassolni valók árusítása. Órabér nem derül ki, csak annyi áll a hirdetésben, hogy 1400 euró, azaz 532 ezer forint, de az, hogy ezt a teljes (nov.11-dec. 23-ig) időszakra adják vagy lehet rövidebb ideig is vállani a pozíciót, sajnos nem derül ki. Ami viszont kiderül, hogy szállást és a kijutást is finanszírozzák a jelentkezőknek, de a pozíció ellátásához minimum 1 év vendéglátós tapasztalattal rendelkezni ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?