0 °C Budapest
Close-up of woman hand pinning on Calendar Folder

Már meg is szavazták, új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon? Még a boltok sem nyitnának ki

2023. augusztus 1. 13:05

Újra fellángolt a vita a december 24-i pihenőnap körül: a kiskereskedelmi dolgozók azt szeretnék, hogy ez is hivatalosan kerüljön be a pihenőnapok sorába - az ügy téma lesz az augusztus végi egyeztetéseken is. Korábban a kormány azon az állásponton volt, hogy egy újabb szabadnap bevezetése nagy kiesést jelentene a magyar gazdaságnak. 2017-ben népszavazást is kezdeményeztek az ügyben, ám végül nem lett belőle semmi, mert nem jött össze a szükséges mennyiségű aláírás. Most a Pénzcentrum megkérdezte olvasóit az esetleges újabb szabadnapról, a válaszadók több mint 85 százaléka egyetért azzal, hogy december 24-e legyen pihenőnap Magyarországon a kiskereskedelemben is.

Régóta folyik a huzavona a december 24-e körül, mondhatni két táborra szakadt az ország: legyen-e munkaszüneti nap ez a karácsony előtti nap is, avagy ne? Legutóbb Bubenkó Csaba, az az Egyenlő.hu munkavállalói érdekképviselet elnöke nyilatkozott a kérdésben, ő azt mondta, augusztus végén ülnek össze legközelebb a munkáltatói képviselettel és a kormánnyal, ekkor lesz téma a december 24-i munkaszüneti nap is.

Mint elmondta, szenteste napjára a kereskedelemben pihenőnap elrendelését kezdeményezte az érdekképviselet, amelynek kapcsán bíztató a kép. Kifejtette, a kereskedelmi törvény módosításával nem kötelező boltbezárást, hanem pihenőnapot kérnek december 24-re a munkavállalóknak, akiket a szenteste napján is nyitva tartó boltokba ugyan behívhatnak dolgozni, de 100 százalékos műszakpótlék kifizetése mellett.

Korábban hozzátette, évek óta következetesen szorgalmazzák a jogalkotóknál, hogy a december 24-e legyen a bolti munkavállalók számára is teljes mértékben pihenőnap azért, hogy az év végi hajtásban már ők is a családjukkal tölthessék a szentestét és nyugodtan készülhessenek az ünnepekre.

2024-ben egyébként a keddi napra eső szenteste pihenőnap lehet a friss hosszú hétvégés-ünnepnapos tervezet szerint, amelyet december 7-én szombaton kellene ledolgoznia a munkavállalóknak, akiknek a karácsony utáni december 27-e szinte szabad lenne úgy, hogy a pénteki napra eső munkát előre teljesíthetnék december 14-én.

A szavazás eredménye egyértelmű

Egy új munkaszüneti nap bevezetése nem lenne újkeletű ötlet: emlékezetes, a kabinet 2017-ben már bővítette a listát a nagypéntekkel. Akkori számítások szerint ez nagyjából 20-25 milliárd forintos kiesést jelenthetett a magyar gazdaságnak, ugyanakkor egyes szakértők szerint december 24-e esetében nem lenne ekkora a deficit, hiszen aznap már amúgy is kevesen dolgoznak az országban – azaz vélhetően kevesebben, mint ahányan nagypénteken.

Ugyanabban az évben egyébként népszavazási kezdeményezés is volt a kérdésben, ám akkor nem jött össze a kérdés benyújtáshoz szükséges mennyiségű aláírás. Így végül az emberek nem mondhattak véleményt arról, legyen-e munkaszüneti nap december 24-e.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Pénzcentrum Bubenkó Csaba legutóbbi nyilatkozata után megkérdezte olvasóit, ők mit lépnének a kérdésben, és mint kiderült: a majd’ 2000 válaszadó (nekik köszönjük, hogy megosztották véleményüket) több mint 85 százaléka egyetért azzal, hogy december 24-e legyen pihenőnap Magyarországon a kiskereskedelemben is.

Ezt mondja a kormány

A december 24-i pihenőnap már régóta téma a magyar közéletben, 2020-ban Gurmai Zita parlamenti képviselő írásbeli kérdésében próbálta megtudni a kormányzattól, mikor nyilvánítják munkaszüneti nappá december 24-ét? Schanda Tamás államtitkár akkor azt írta,

a jelenleg is érvényben lévő munkaszüneti napok számának növelése gyengítené a versenyképességet és GDP kiesést is okozna, érzékenyen érintené a nemzetgazdaság teljesítményét és a költségvetés bevételeit is.

Emellett hozzátette, „a keresztény világ meghatározó része december 25-én emlékezik a Megváltó, Jézus Krisztus megszületésére. Ez a nap Magyarországon munkaszüneti nap”.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?