A felvételi teljes folyamata online zajlik, a jelentkezést pedig határidőig hitelesíteni is kell.
Míg a kétezres évek derekán egy tízforintost is alig lehetett elejteni a hazai bölcsészkarokon, annyira tömve voltak hallgatókkal, az utóbbi években egyre csak azt hallani, hogy a műszaki-mérnöki-informatikai tudás a siker záloga. Jól ismerjük a sztereotípiát, miszerint bölcsészdiplomával leginkább a call center-gyorsétterem-tengelyen boldogulhatnak a pályakezdők. Hogy ez mennyire nem így van, azt jelzi, hogy a hallgatók bizalma töretlen az elméleti tudományok iránt.
Sokadik éve minden felvételin az ELTE BTK gyűjti be a legtöbb jelentkezőt. A bölcsészképzés XXI. századi kihívásairól és lehetséges fejlesztési irányairól az ország vezető karának leköszönő és újonnan hivatalba lépett dékánja, Sonkoly Gábor és Bartus Dávid beszélt a Magyar Nemzetnek. Számos fejlesztést tervez a karon minden idők legfitalabb dékánja: ősztől több új képzéssel, például színháztudományi mesterképzéssel bővítik a palettát, de újdonság a mozgókép szak is, emellett számos mesterképzésüknek elindították az angol nyelvű változatát is, mivel egyre nagyobb igény mutatkozik az idegen nyelvű képzések iránt.
A BTK éléről távozó Sonkoly Gábor, a Történelemtudományi Doktori Iskola vezetője elmondta: évről évre kihívást jelent, hogy az alapképzés után rengeteg hallgatónkat már elszívja a munkaerőpiac, és a fiatalok nem lépnek tovább a mesterszakokra. "Éppen ezért most azon vagyunk, hogy a nyelvi mesterképzéseinket gyakorlatiasabbá, a munkáltatók számára is érdekesebbé, vonzóbbá tegyük" - ismertette.
- mutat rá Sonkoly Gábor, aki szerint hatalmas tévedés, hogy az üzleti szférában ne lenne helyük a bölcsészeknek. Azt is elmondta: ha a jövő a robotoké, az azt is jelenti, hogy minden korábbinál jobban felértékelődik az értelmezés, az érvelés, az információszűrés, a kritikus gondolkodás szerepe. "A bölcsészek sokat emlegetett munkanélkülisége egyébként nem létezik, ezt az előítéletet a diplomás-pályakövetési adatok egyértelműen cáfolják" - hangsúlyozza.
- jegyezte meg a professzor. A BTK két dékánja úgy véli, hogy az innovatív szemlélet egyértelmű és jogos elvárás a társadalom felől egy vezető egyetemmel szemben. Fontosnak tartják ugyanakkor, hogy a piaci és a társadalmi elvárásnak való megfelelés mellett megmaradjanak a tradicionális bölcsészértékek, a klasszikus alapkutatások is, vagyis az új irány ne váltsa fel, hanem inkább erősítse, gazdagítsa a régit.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: ELTE BTK honlap
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







