29 °C Budapest

Kiderült: ennyit keresnek most a dolgozók az esztergomi Suzuki gyárban

2021. február 12. 05:15

Az idei bérfejlesztésben a korábbi évekhez hasonlóan az Üzemi Tanáccsal folytatott konzultáció eredményeképpen év elejéig visszamenőlegesen átlagosan 8 százalékos alapbéremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt - értesült a Pénzcentrum. Az operátorok kezdő bére 15 százalékkal emelkedik 2021-ben.

Az elmúlt négy évben az esztergomi vállalat 65 százalékkal növelte a fizikai, 43 százalékkal pedig az irodai dolgozók alapbérét. A vállalat mindemellett teljesítmény alapon 1 havi bónuszt is előirányzott az idei évre, ezen felül a hétvégére eső nemzeti ünnepnapokat úgy kompenzálja, hogy négy extra pihenőnapot ad munkatársainak.

A jelenlegi munkaidőkeret áprilisban lezárul, és ennek keretében a már kifizetett transzfer napokat - összesen 19 munkanapot - a fizikai állomány esetén a vállalat már nem dolgoztatja le

- teszik hozzá a közleményben.

Mint írják, tavaly fontos mérföldkő volt a vállalat életében, hogy novemberben a dolgozók birtokba vehették a 126 férőhelyes Suzuki szállót, mellyel a Magyar Suzuki lakhatási lehetőséget biztosít a távoli településekről érkező munkavállalók számára. Szintén 2020 őszétől a kollégák napi, ingyenes utaztatásában modern, korszerű buszokra váltott a cég annak érdekében, hogy a munkatársak még kényelmesebben közlekedhessenek otthonuk és munkahelyük között.

A vírushelyzet ellenére a szokásos éves munkavállalói egészségügyi szűrések sem maradtak el tavaly. Mindezek mellett továbbra is ingyenesen biztosít a vállalat menüs meleg, illetve hideg étkezést a dolgozói számára.

Védett munkavállalótól váltak meg?

Még augusztusban röppent szárnyra a hír, hogy beperelte az esztergomi Suzuki-gyárat az a szakszervezeti vezető, akit annak ellenére bocsájtottak el, hogy védett volt. Állítólag peren kívül megegyeztek, milliós bánatpénzt kapott a dolgozó. Most azonban a suzukis bére töredékét keresi egy másik munkahelyen. Erről itt írtunk bővebben:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?