A cég bizalmas kibocsátási tájékoztatójából kiderül, hogy Elon Musk vállalata akár 1750 milliárd dolláros cégértékkel debütálhat a nyilvános piacon.
A kialakult gazdasági helyzet rákényszeríti a vállalatokat arra, hogy megváljanak egyes üzletágaiktól - mutat rá az EY több mint 1300 felsővezető megkérdezésével készült globális felmérése. A tranzakcióból származó bevételeket a válaszadók cégük technológiai képességeinek javítására használnák fel, hogy fokozzák versenyképességüket.
A jelenlegi krízis következtében a megkérdezett cégek többsége (65%) portfóliója átalakítására kényszerül annak érdekében, hogy felkészüljön a válsághelyzet utáni korszakra. A felmérésben résztvevő társaságok több mint fele (57%) gondolkodik azon, hogy 12 hónapon belül megváljon legalább egy üzletágától. A válaszadók közel háromnegyede (72%) úgy véli, már korábban értékesítenie kellett volna egyes érdekeltségeit.
A megkérdezett vezetők 54 százaléka a krízis hatására folytatja vagy felgyorsítja tranzakciós terveinek előkészítését vagy megvalósítását. A bevételeket a cégek leginkább új technológiai beruházások finanszírozására (52%) fordítanák, hogy lépést tartsanak a gyorsan változó fogyasztói igényekkel - derül ki az EY kutatásából.
- hangsúlyozta Nagy Ferenc, az EY tranzakciós tanácsadással foglalkozó üzletágának szakértője. "A sikeres üzletkötés érdekében érdemes napirenden tartani a cég működésének és eszközállományának rendszeres felülvizsgálatát" - tette hozzá a tanácsadó.
Az értékesítések előnyeit a korábbi tapasztalatok is alátámasztják. A 2008-2010-es világgazdasági válságra üzletágak eladásával reagáló vállalatok teljes részvénytulajdonosi hozama (TSR) 2010-18 között átlagosan 24 százalékponttal lett magasabb, mint a portfóliót változatlanul hagyó társaságok esetében.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








