14 °C Budapest

Fontos papírt kapsz januárban a főnöködtől: nagy bajban vagy, ha nem

2017. január 11. 10:27

Nem egészen három hét van hátra: január 31-ig ugyanis minden munkavállalónak meg kell kapnia az előző évi jövedelméről szóló igazolást a munkáltatójától. Ez az alapja az adóbevallásnak, aki nem kap igazolást, nem tudja elkészíteni a bevallást sem. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat és határidőket.

A 2016. évre vonatkozó adóbevallásnak május 22. éjfélig kell beérkeznie az adóhivatalhoz, elektromos, vagy postai úton. De míg elérkezünk ehhez a dátumhoz, még egy sor részfeladatnak teljesülnie kell, méghozzá határidőre.

Az első határidő: január 31. Eddig kell megkapnia a munkavállalóknak a munkáltatótól az előző évi jövedelméről szóló igazolást. Kérheti a munkavállaló, hogy a munkáltatója állapítsa meg a személyi jövedelemadóját. Ha ezt vállalja a munkáltató, akkor erről szintén január 31-ig kell nyilatkozni (14M29-es számú adatlap). A papírt majd a munkáltató adja a munkavállalónak.

Olyan lehetőség is van, hogy az adóhatóság készítse el a bevallást. Aki ezt az opciót választja, annak február 15-ig kell nyilatkozatot tennie erről (1653-as adatlap). 

Az adóhivatal egyébként a kötelező adatszolgáltatások alapján minden magánszemélynek elkészít egy adóbevallási tervezetet. Ehhez nem kell előzetes nyilatkozat sem. Az elkészült tervezetet március 15-től meg lehet nézni az ügyfélkapun keresztül. Akinek nincs ügyfélkapuja, az március 15-ig kérheti az adóbevallási tervezetet papír alapon, amit postán kap majd meg. Ehhez viszont (a papíralapú tervezethez) kérelmet kell benyújtani, ez történhet levélben kötetlen formában, a NAV ügyfélszolgálatán személyesen, vagy a telefonos tájékoztató rendszerén , és a honlapján elérhető űrlapon keresztül is. Március 15. után viszont már csak a NAV ügyfélszolgálatain lehet igényelni, hogy postán küldjék ki a tervezetet. 

KATTINTS! Fontos levelet hoz a postás: milliókat érint, ami a borítékban van

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha úgy határoztál, hogy a munkáltató készítse el a bevallásodat, akkor március 20-ig minden szükséges iratot át kell adnod - erről mindenképp egyeztetni kell, mert alapesetben - ha nem történt munkahelyváltás az év során - minden szükséges irat a munkáltatónál van. Ami még fontos, hogy eddig rendelkezhetsz az 1 + 1 százalékról is, ha a munkáltató készíti a bevallást. 

1+1 százalék
Ahogy minden évben, most is eldönthetjük, hogy a személyi jövedelemadónk 1+1 százalékát mely civil és/vagy egyházi szervezetnek ajánljuk fel. Ezt vagy az EGYSZA lapon, vagy pedig a 15EGYSZA nyomtatványon jelezhetjük. A rendelkező nyilatkozatot a bevallás részeként vagy önállóan 2016. május 22-ig kell elküldeni a NAV-nak. Abban az esetben, ha a munkáltatói adómegállapítást kértünk, akkor legkésőbb május 10-ig kell átadnunk az erről szóló nyilatkozatot a munkáltatónknak.

Aki az adóhatóságot bízta meg a bevallás elkészítésével, annak április 30-ig a NAV megküldi az elkészített bevallást, amit leellenőrizve (ha szükséges kijavítva) vissza kell küldeni a hatóságnak május 22-ig.

Ha az adóbevallással kapcsolatban bármilyen kérdés felmerül, érdemes a munkáltatóhoz, vagy az adóhivatal ügyfélszolgálatáshoz fordulni. A szükséges nyomtatványokat a NAV honlapján lehet megtalálni, azon belül is a kezdőlapon keressük a "Kiemelt témák" között található SZJA menüpontban.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 18. 07:45